Találtak egy holttestet a philadelphiai vízibaleset helyszínén

Vágólapra másolva!
Pénteken az amerikai parti őrség talált egy holtestet annak a hajóbalesetnek a közelében, ahol eltűnt két magyar diák. A hatóságok egyelőre nem tudják kapcsolatba hozni a megtalált holttestet egyik eltűnt magyarral sem. A philadelphiai parti őrség pénteken jelentette be, hogy abbahagyta a keresést a Delaware folyóba esett, eltűnt két magyar diák után. Egy mosonmagyaróvári gimnázium diákjainak csoportja szenvedett hajóbalesetet, egy fiú és egy lány pedig eltűnt, amikor sétahajójuk összeütközött egy uszállyal.
Vágólapra másolva!

Az amerikai parti őrség talált egy holttestet pénteken a Delaware folyóban a szerdai hajószerencsétlenség helyszínétől nem messze - jelentették be hivatalosan a Fox News hírtelevízió honlapján.

A holttestet annak a helynek a közelében találták meg a folyóban, ahol az ütközés történt - írja a Fox News. A parti őrség egyik munkatársa, Crystal Kneen azt mondta: a hatóságok jelenleg nem tudják közvetlen kapcsolatba hozni a megtalált holttestet egyik eltűnt magyarral sem.

A CBS3 helyi tévécsatorna pénteken közölte, hogy a parti őrség felfüggesztette Philadelphiában a Delaware folyóban eltűnt két magyar diák keresését. A kutatást a szakemberek több mint 20 óra után hagyták abba. Todd Gatlin, a parti őrség kapitánya azt mondta: "nincs esély arra, hogy túlélhették a balesetet." A hatóságok a folyó 14 tengeri négyzetmérföldes területét kutatták át, hogy megtalálják a fiatalokat.

A magyar Külügyminisztérium szóvivője, Pataki Eszter ezzel szemben pénteken reggel azt közölte: az amerikai hatóságok magyar idő szerint péntekre virradó éjjel arról tájékoztatták a helyszínen lévő New York-i magyar konzult, hogy bár kevés az esély arra, hogy a diákok életben vannak, de tovább folytatják a keresést.

A CBS3 tudósítása szerint a Marshallton Egyesült Metodista Egyházban, csütörtökön virrasztást tartottak a folyóba zuhant két diákért. Az egyház csereprogramja keretében érkeztek a magyarok az Egyesült Államokba. A kétéltű buszt üzemeltető társaság közleményében együttérzéséről és gyászáról biztosította a hozzátartozókat, a sérülteknek pedig mielőbbi gyógyulást kívánt. A vállalat egyébként azonnal leállította Amerika más városaiban üzemeltetett hasonló kétéltű buszait.

A baleset helyi idő szerint szerda kora délután történt, amikor egy kétéltű busz először kigyulladt, majd összeütközött egy uszállyal a Delaware folyón. 37-en voltak a városnéző járművön. Két magyar diák, egy 16 éves lány és egy 20 éves fiatalember kivételével mindenkit sikerült kimenekíteni az ütközés után. 11 embert kellett kórházba vinni. Közülük ketten vannak még benn: egy 17 éves utast állkapocstöréssel tartottak benn a Hahnemann Egyetemi klinikán, illetve egy kilenc éves gyereket még a sokk miatt kezelnek. A többiek sérüléseit ellátták és elengedték.

Az egyik szemtanú szerint a partról csak annyi látszott, hogy a busz rendkívül közel került az uszályhoz, majd egyszer csak eltűnt a víz felszínéről. Pár másodperc múlva pedig előbukkantak a mentőmellényes utasok mintegy 200 méterre a folyóparttól. A kikötőből pedig elindultak a vízirendőrség csónakjai is menteni. Michael A. Nutter Philadelphia polgármestere azt mondta: nagyon komoly a helyzet és mindent megtesznek azért, hogy a végére járjanak a balesetnek.

A hatóságok azt is vizsgálják, hogy küldött-e vészjeleket, vagy kért-e segítséget a kétéltű busz, amikor kigyulladt. Azt is meg kell nézni, hogy az uszályról egyáltalán látható volt-e a turistákat szállító jármű. Előfordulhat ugyanis, hogy a vontatóhajóról észre sem vették a kétéltűt. Az üzemeltető cég szerint mivel rakománya is volt, így biztos nem úszott gyorsan a folyón.

A baleset körülményeiről, és a magyar kormány által közölt információkról itt olvashat.