Elfogták a Basternák László meggyilkolásával vádolt férfit

Vágólapra másolva!
Elfogták Basternák László gyilkosát - erősítette meg a szlovák rendőrség. Az előkerült bizonyítékok alapján már hétfőn vádat is emeltek a férfi ellen, de azt nem tudni, miért lőtte agyon a szlovákai magyar politikust pénteken a dél-szlovákiai Ógyallán.
Vágólapra másolva!

A szlovák rendőrség hétfőn délután megerősítette, hogy elfogták Basternák Lászlónak, a dél-szlovákiai Ógyalla korábbi polgármesterének a gyilkosát. "A tettest, Stefan K.-t szombaton délután 15. 30 órakor elfogtuk. A kihallgatások és az előkerült bizonyítékok alapján hétfőn vádat emeltek ellene. A vád: gyilkosság" - jelentette be Michal Kopcik, az országos rendőrfőkapitány első helyettese Pozsonyban. Hozzátette: hatályos törvények szerint az elkövetett bűncselekményért a tettes 25 év, de akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat.

A gyilkosság indítékai továbbra is ismeretlenek. Az esetet a rendőrség szervezett bűnözés elleni hivatala vizsgálja. "Több változattal dolgozunk. Amint valamelyik alternatívára bizonyítékok kerülnek elő, tájékoztatjuk a közvéleményt" - jelentette ki Kopcik.

Az 54 éves Basternákot pénteken este lőfegyverrel gyilkolták meg Ógyallán saját háza előtt.

Szlovák médiaértesülések szerint Basternák gyilkosát Nyitrán tartják fogva. Az MTI helyi tudósítója szerint a férfi a korábbi híreknek megfelelően valóban egy somorjai őrző-védő szolgálat munkatársa, de nem szerb, hanem szlovák állampolgár. "Egy aránylag elhíresült somorjai pénzbehajtóról van szó. A rendőrség már az illető élettársát vagy feleségét is elvitte" - idézte egy helyi, névtelenséget kérő informátorát az MTI.

Basternák László ismert szlovákai magyar politikus volt. Haláláig a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) révkomáromi járási elnöke volt, illetve Ógyalla község főellenőre, korábban pedig polgármestere. Basternák és felesége éppen kutyasétáltatásból érkezett haza, amikor megállt mellettük egy gépkocsi. A kocsiból kiszálló férfi először megszólította őket, majd egy fegyvert húzott elő. Basternák futni kezdett, de elesett és ekkor a támadó közvetlen közelről fejbe lőtte. Az esetet egy biztonsági kamera is rögzítette.

A lövéseket meghallva kifutott a házból Basternák fia, aki egy fegyverrel rálőtt az autóval menekülő tettesre. A gyilkos - aki megsebesült a kezén - gyalogosan menekült el a helyszínről, de az autóban hagyta iratait és a fegyverét is. Helyi magyar polgármesterek nem tartják valószínűnek a politikai indítékokat. Szerintük helyi vállalkozók közötti vita, leszámolás történt.

Basternák már korábban is több fenyegetést kapott, és idén márciusban rá is lőttek, de a golyó nem találta el. A rendőrség azt is közölte, hogy egy ismeretlen személy egy nappal a gyilkosság előtt, tehát csütörtökön késő este megpróbált bemászni a kapun át Basternákékhoz, de valószínűleg megzavarták, így ez nem sikerült, és elfutott. A házra felszerelt biztonsági kamerák rögzítették az esetet. A helyszínre kiérkezett rendőrök megnézték a felvételt, kihallgatták Basternákot, és megegyeztek vele, hogy a felvételt később átmásolják és kiértékelik.