Agyvérzése miatt csúszik tovább Zentai Károly kiadatása

Vágólapra másolva!
Agyvérzése és bordatörései miatt nem tud Magyarországra utazni Zentai Károly, akit a II. világháború soeán elkövetett háborús bűnökkel vádolnak. Bár Magyarország régóta szeretné elérni a 88 éves férfi kiadatását, Zentai ügyvédei ezt eddig sikerrel akadályozták meg.
Vágólapra másolva!

A Magyarországon elkövetett háborús bűnökkel vádolt, Ausztráliában élő Zentai Károly (Charles Zentai) sikerrel fellebbezett az ellen a miniszteri döntés ellen, amelynek értelmében kiadható volt a magyar igazságszolgáltatásnak.

Zentai ügyvédjei azzal érveltek, hogy ügyfelüket egészségi állapota nem teszi alkalmassá a Magyarországra történő utazásra. A 88 éves vádlott családja által pénteken nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint Zentai nemrég agyvérzést kapott, és több bordája eltört - olvasható az ABC News honlapján.

A The Australian című lap azt írta, Zentai ügyvédei szerint hibás volt a miniszteri döntés, mert Zentait Magyarországon hivatalosan nem vádolták meg semmivel, csupán kihallgatni akarták. A perthi szövetségi bíróság pénteken azzal az indokkal adott helyt Zentai fellebbezésének, hogy a belügyminiszternek nem volt joga így dönteni.

Zentai Károly a gyanú szerint a II. világháború idején, 1944-ben Budapesten két katonatársával együtt megölte Balázs Pétert, mert a 18 éves fiatalember nem viselte a zsidók megkülönböztetésére előírt sárga csillagot. A feltevések szerint Zentai a náci Németországgal szövetséges magyar hadsereg tagjaként követte el a gyilkosságot. A háború után Ausztráliába emigrált férfi mindmáig tagadja a vádat.

Zentaira 2004-ben bukkantak a háborús bűnösök felkutatására specializálódott Simon Wiesenthal Központ nácivadászai. Kiadatási kérelmét 2005-ben juttatta el a magyar külügyminisztérium az illetékes ausztrál hatóságoknak. Az ausztrál belügyminiszter 2009 novemberében járult hozzá a kiadatáshoz, de Zentai fellebbezést nyújtott be a döntés ellen.

Az ügyről szóló minden cikkünket elérheti innen.