Már tárgyalnak a toryk és a liberálisok

Vágólapra másolva!
Megindult az egyeztetés a brit választások után partnerségre kényszerülő konzervatív és liberális demokrata párt között az esetleges kormányzati együttműködésről. A BBC szerint a formális koalíció kevésbé valószínű.
Vágólapra másolva!

Péntek este tárgyaltak egymással a brit konzervatívok és liberális demokraták vezetői. A BBC értesülése szerint a két párt vezetője, David Cameron és Nick Clegg, külön is beszélt egymással telefonon, ugyanakkor Clegg Gordon Brown jelenlegi, munkáspárti kormányfővel is egyeztetett.

Az eddig kiszivárgottak alapján úgy tűnik, részletekről még nem volt szó, egyelőre tapogatózó tárgyalások folynak a toryk és a liberálisok között. Az azonban valószínű, hogy Clegg hamarosan összehívja a liberálisok parlamenti képviselőit, hogy kialakítsák a tárgyalási stratégiát.

A május 6-ai parlamenti választásokat a konzervatívok megnyerték, de - 1974 óta először - egyik párt sem szerzett abszolút többséget. A győztesek ezért együttműködésre kényszerülnek a liberálisokkal - hogy ez koalíciót is jelent-e majd, egyelőre nem tudni. Az valószínűnek tűnik, hogy az 1997 óta hatalmon lévő Munkáspárt nem kormányozhat tovább - annak ellenére, hogy a brit szokásjog szerint ilyen helyzetben először a leköszönő miniszterelnököt kéri fel kormányalakításra a királynő.

Cameron korábban azt mondta, "nyílt és átfogó" együttműködési ajánlatot tesz a liberálisoknak, hogy megoldhassák az ország gondjait. A két párt között bőven vannak nézeteltérések - így a védelmi politika, a választási rendszer és az Európai Unió témájában -, de Cameron szerint sok a közös pont is.

A konzervatívok feltehetően kormányzati pozíciókat ajánlanak majd partnerüknek. A BBC belpolitikai szerkesztője úgy véli, a liberálisok nem vállalják majd fel a formális koalíciót, de megszavazzák a költségvetést és a fontosabb törvényeket, amelyekkel egyetértenek.