Eltűnt iráni laborfelszerelések miatt aggódnak az ENSZ-atomellenőrök

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ellenőrei felfedezték, hogy eltűnt néhány, hevítéses eljáráshoz szükséges felszerelés az egyik iráni laborból. Az ügynökség tisztségviselői aggódnak, hogy az eszközök eltüntetésével titkos tevékenységet akartak leplezni.
Vágólapra másolva!

Az egyik iráni laborban vizsgálódó ENSZ-atomellenőrök nemrég felfedezték, hogy hiányzik néhány felszerelés, amelyeket az iráni kutatók eddig használtak a kísérletek során - közölték pénteken Bécsben diplomaták. Az Iránban vizsgálódó ellenőrök atomfegyver-fejlesztésre utaló jeleket keresnek. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) tisztségviselői aggódnak, hogy az eszközök eltávolításával titkos tevékenységet akartak leplezni. Egy neve elhallgatását kérő vezető hivatalnok szerint egyelőre korai lenne messzemenő következtetéseket levonni, hiszen az is lehet, hogy karbantartás miatt vitték a gépeket egy másik telephelyre.

A szóban forgó felszerelések egy hevítéses eljáráshoz szükségesek, amelyben az uránérc megtisztítása után atomtöltetekben felhasználható anyag keletkezik. Irán januárban megerősítette a NAÜ előtt, hogy kísérletezett ezzel a módszerrel, majd márciusban visszavonta kijelentését, és arra hivatkozott, hogy az ügynökség félreértett valamit. A gyanú mindenesetre megmaradt, így a NAÜ ellenőrei úgy döntöttek, újból felkeresik a szóban forgó teheráni kutatóközpontot. Ekkor fedezték fel, hogy az eddig használt eszközök egy része hiányzik.

Bármiféle hevítéses eljárás kifejlesztése és alkalmazása csak tovább növeli a nyugati félelmeket, hogy Irán atomfegyvereket akar előállítani.