Elárulta az USA, hány atombombája van

Vágólapra másolva!
Nyilvánosságra hozta az Egyesült Államok, hogy hány darab atomtöltete van. Ez az első alkalom, hogy ilyen adatot tesznek közzé. Elárulták, 1967-ben még több mint 31 ezer töltetük volt, most összesen 5113 van. Azt remélik az adat közlésével példát mutatnak a többi országnak.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok hétfőn első ízben hivatalos adatot közölt atomarzenálja teljes méretéről az atomsorompó-szerződés New York-i utókonferenciájának nyitónapján. Eszerint az USA összesen 5113 - telepített, úgynevezett aktív tartalékban levő, illetve inaktív állományú - töltettel rendelkezik. A védelmi minisztérium korábban ezt egyszer sem nem hozta nyilvánosságra, mivel szigorúan titkos adatnak minősült.

Azt a Pentagon nem közölte, hogy hány robbanófejet különítettek el leszerelésre. Az Amerikai Tudósok Társasága nevű nonprofit szervezet úgy becsüli, hogy ez 4600 töltet lehet.

A Pentagon azt is közölte, hogy az amerikai atomfegyverkészletet 84 százalékkal csökkentették az 1967-es maximumról. Akkor 31 225 nukleáris robbanófeje volt az Egyesült Államoknak. Egy névtelenséget kérő szakértő szerint az amerikai atomarzenál mérete 1989 óta 22 217 töltetről 75 százalékkal csökkent.

Az aktív töltetek rakétákra és bombázókra telepített nagy hatótávolságú hadászati, valamint kisebb hatótávolságú harcászati fegyverek. Az amerikai atomfegyverkészlet átláthatóvá tételével és a töltetek számának csökkentésével Barack Obama elnök példát akar mutatni a világnak, hátha más országok is követik.

A New York-i utókonferencián korábban felszólalt Máhmúd Ahmadinezsad iráni elnök, akinek beszéde idején az amerikai résztvevők kivonultak a teremből. Ahmadinezsad közölte, országa nem dolgozik atomfegyver kifejlesztésén, szerinte nincs is erre vonatkozó bizonyítéka senkinek. Az iráni elnök ugyanakkor közölte, meg kell büntetni azokat az államokat, amelyek atomfegyver bevetésével fenyegetőznek - amellyel az USA-ra utalt.

Barack Obama amerikai elnök utóbb nyilatkozatot adott ki, amely szerint, kevésbé lesznek biztonságban és elszigeteltebbé válnak azok az országok, amelyek nem tesznek eleget az atomsorompó-szerződésből fakadó kötelezettségeiknek.