Két év óta először érkezett segélycsomag Izraelből Gázába

Vágólapra másolva!
Ruhával és cipővel megrakott kamionokat engedett be Izrael a Gázai övezetbe vasárnap, csaknem két év óta először - közölte egy palesztin vámilletékes. Ehud Barak izraeli védelmi miniszter szerint ez a lépés nem jelent semmilyen változást a Hamásszal kapcsolatos politikában.
Vágólapra másolva!

"Öt kamionnyi cipő és ugyanannyi ruhanemű áthaladását engedélyezte Izrael" - tájékoztatott egy palesztin vámtiszt, aki az ilyen jellegű tranzakciók egyeztetését bonyolítja a zsidó állam illetékeseivel. A másfél millió ember által lakott keskeny földsáv szigorú izraeli blokád alatt él azóta, hogy a Hamász iszlám fundamentalista szervezet 2007 májusában átvette ott a hatalmat.

A kereskedelmi javak nagy része az övezet és Egyiptom határa alatt húzódó csempészalagutakon keresztül jut be a palesztin területre. Egy magát megnevezni nem kívánó izraeli tiszt megerősítette a hírt azzal kiegészítve, hogy a kamionok határátlépése az ENSZ által kezelt emberiességi programok keretébe illeszkedik.

Ugyanez a tiszt korábban azt közölte, hogy az elkövetkező napokban Izrael korlátozott mennyiségű cementnek a Gázai övezetbe történő szállítását engedélyezik. "Egy ENSZ-kezelésben működő használtvíz-feldolgozó üzem renoválásához engednek be néhány kamion cementet" - mondta. A döntés, amelyet Ehud Barak védelmi miniszter hozott meg, nem jelez semmiféle változást a Hamásszal kapcsolatos izraeli politikában.

"Izrael nem járul hozzá a Gázai övezet újjáépítéséhez, amíg az a Hamász ellenőrzése alatt áll, és amíg Gilad Salit katona ki nem szabadul" - utalt a tiszt a 2006 óta Hamász-fogságban lévő izraeli őrmesterre.