Vágólapra másolva!
Több száz halottja lehet az Uganda egyik hegyvidéki régióját sújtó földcsuszamlásnak. A katasztrófa hétfő este történt Bududa körzetében, a a helyi Vöröskereszt szerint 350 embert temetett be a sárlavina, anmely alól eddig 55 holttestet emeltek ki.
Vágólapra másolva!

Több száz ember veszthette életét egy földcsuszamlásban hétfőn Uganda keleti részén. Eddig 55 ember holttestét sikerült kiemelniük az ugandai Vöröskereszt mentőegységeinek - közölte Michael Nataka, a szervezet igazgatója.

Az Elgon-hegy környékén történt a földcsuszamlás a Reuters szerint. Nataka szerint három faluban 350 embert temetett be a heves esőzések miatt kialakult földcsuszamlás. Korűbban Tarsis Kabwegyere katasztrófa- és menekültügyi miniszter 300 eltűntről számolt be: "Attól tartunk, hogy körülbelül 300 embert temetett el a földcsuszamlás, és a csuszamlások tovább folytatódhatnak, ha erősödik az esőzés a régióban."

Az első hírek még 30 halálos áldozatról szóltak. Az afrikai ország egyik rendőrparancsnoka, Joel Aguma korábban azt mondta az AP hírügynökségnek, hogy a katasztrófában százan eltűntek. Kedden rendőrök és mentőegységek indultak a helyszínre, de leghamarabb csütörtökre érhetnek oda. Kabwegyere szerint a Vöröskereszt is küldött már orvosokat a helyszínre.

Forrás: AFP

A csuszamlások éjjel történtek, a fővárostól, Kampalától 275 kilométerre keletre, a Bududa nevű hegyvidéki régióban. A terület régóta szenved a gyakori földcsuszamlásoktól. A BBC szerint vélhetően az utóbbi két hónap heves esői okozták a katasztrófát. Ez szokatlan ilyenkor a térségben, a mostani időszak errefelé száraz szokott lenni, az esős évszak jóval később kezdődik - írja a Reuters.