Timosenko megóvja az ukrán választás eredményét

Vágólapra másolva!
Nem fogadja el a választási vereséget az ukrán elnökválasztáson alulmaradó Julija Timosenko, aki bírósághoz fordul választási csalás miatt. Timosenko pártja szerint a győztes Janukovics legalább 1 millió szavazócédulát hamisított.
Vágólapra másolva!

Megóvja a vasárnapi ukrán elnökválasztás eredményét a választáson vesztes kormányfő, Julija Timosenko pártja. A párt a bíróságokon és a választási bizottságokban is megtámadja az eredményt - közölte hétfőn az UT-1 közszolgálati televízióban Oleh Ljasko, a párt parlamenti képviselője.

Ljasko azt mondta, hogy a párt minden tőle telhetőt megtesz, hogy ne lehessen eltorzítani a választási eredményeket. Szerintük Donyeck és Luhanszk megyében, továbbá a Krímben legalább egymillió szavazólapot meghamisítottak a nem végleges hivatalos eredmények szerint győzelmet arató Viktor Janukovics ellenzéki pártvezető javára.

Ljasko közölte: a párt most gyűjti össze a vonatkozó dokumentumokat, és a bíróságokhoz fordul. Előzőleg Olekszandr Turcsinov miniszterelnök-helyettes, Timosenko kampányfőnöke jelentette be, hogy a kampánycsapaton belül jogászok elemzik a törvénysértéseket.

A szavazatok 99,58 százalékának feldolgozása után Viktor Janukovics a szavazatok 48,83 százalékát, Julija Timosenko pedig 45,59 százalékát kapta, miközben a szavazók 4,37 százaléka egyik jelöltet sem támogatta. Az eredményről bővebben itt olvashat.