Meghátrált a kazah bíróság a magyar EBESZ-képviselő bírálata után

Vágólapra másolva!
Visszavonta döntését az a kazah bíróság, amely korábban több helyi újságot elítélt egy gazdag üzletember korrupciógyanús ügyeiről írt tudósításaik miatt. A bíróság azután gondolta meg magát, hogy Haraszti Miklós magyar EBESZ-képviselő kritikus közlemény adott ki a kazah, tádzsik és magyar sajtószabadság helyzetéről.
Vágólapra másolva!

Visszavonta korábbi döntését az a kazah bíróság, amely előzőleg több helyi újságnak is megtiltotta, hogy az elnök veje ellen felhozott korrupciós vádakról írjon. A tiltó határozatot hétfőn élesen bírálta Haraszti Miklós, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadsági képviselője: egy nappal a magyar képviselő bírálata után a kazah bíróság már meg is hátrált.

A korrupciós vádakat közlő egyik lap tulajdonosa az AFP hírügynökségnek azt mondta, hogy elégedett a döntéssel - írja a BBC. A megvádolt Timur Kulibayev egyébként Kazahsztán egyik leggazdagabb üzletembere, akit sokan a jelenlegi elnök lehetséges utódaként tartanak számon. Az üzletember kártérítési pereket is indított az őt gyanúba keverő lapok ellen, de a bíróság az EBESZ-kritika után ezeket is ejtette.

Haraszti Miklós hétfőn a kazahsztáni sajtószabadság mellett a tádzsikisztáni és a magyar média helyzetét is bírálta, a másik két országban azonban szavai nem találtak ilyen nagy visszhangra. Az EBESZ-képviselő kifogásairól korábbi cikkünkben bővebben is olvashat.