Eljárás indult az Ausztriában felborult busz magyar sofőre ellen

Vágólapra másolva!
Megcsúszott és árokba borult egy diákokat szállító busz az ausztriai Karintiában szombaton. Több iskolás megsérült, de egyikük sem súlyosan. A buszon nem volt hólánc, de az üzemeltetője szerint azzal is megcsúszott volna, annyira el volt jegesede az út. A rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki a sofőrt.
Vágólapra másolva!

Letért az útról, felborult, és az útszéli árokba csúszott egy magyar turistabusz szombat délelőtt egy hegyi úton, az auszriai Karintia tartomány spittali járásában, az innerkremsi síterep térségében. A buszon a budapesti Kempelen Farkas Gimnázium diákjai utaztak, 61 tanuló, négy tanár és 17 öregdiák.

Az osztrák rendőrség nyomozást indított a baleset miatt, ugyanis kérdéses, miért maradt tükörjég az úton, miért nem takarították el az illetékesek. A 39 éves magyar sofőrt gyanúsítottként hallgatták ki, mivel a buszon nem volt hólánc, pedig az az adott útviszonyok mellett kötelező lett volna - közölte vasárnap az RTL Klub Híradója. A sofőr az RTL-nek nem nyilatkozott ugyan, de annyit üzent, hogy szerinte elkerülhetetlen volt a baleset, és nagyon sajnálja a történteket.

Az osztrák rendőrség egyúttal jelezte, a busz vezetője nem fogyasztott alkoholt. Az egyik nevelőtanár tájékoztatása szerint minden szülő tud a balesetről, a tanároktól vagy a diákoktól értesültek róla - közölte Németh Krisztina bécsi magyar főkonzul.

Nincs súlyos sérült

Nincsenek súlyos sérültek - mondta Polacskó Dániel, a sítábor szervezője. Egy 17 éves lány került súlyos sérülés gyanújával kórházba, mert beütötte a csípőjét, és nem tudott saját lábán kiszállni a buszból. Ezért a mentők emelték ki, és helikopterrel szállították kórházba, ahol kiderült, sérülése nem súlyos, csípőtájéki zúzódásokat szenvedett, várhatóan bent tartják megfigyelésre. Szintén megfigyelésre tartottak bent a kórházban egy fiút enyhe agyrázkódás miatt, és egy lányt, aki az oldalát ütötte be - tette hozzá Polacskó.

A sítábor szervezője kérdésre elismerte, hólánc valóban nem volt a buszon, de a sofőr, aki húsz éve emeletes buszt vezet, úgy ítélte meg a reggeli induláskor, hogy erre nincs szükség. Az utolsó útszakasz, egy ötszáz méteres meredek lejtő teljesen jeges volt, erre mondták az osztrák rendőrök, meg kell vizsgálni, hogy a legveszélyesebb útszakasz miért nem volt tisztítva. Amikor két-három órával később jöttek vissza ugyanazon az útszakaszon, akkor már le volt takarítva - mondta Polacskó, aki nem kívánta megnevezni, hogy melyik utazási iroda szervezte a síutat, illetve azt, hogy az iroda melyik busztársaságtól bérelte a járművet.

Hazaengedték a kórházból a gyerekeket

Vasárnap elhagyhatta a kórházat mind a négy gyerek. Polacskó Dániel, a csoporttal lévő egyik tanár vasárnap reggel elmondta, hogy nemrég beszéltek az orvosokkal és úgy tűnik, hogy még napközben minden gyerek elhagyhatja a kórházat. Senkinek sincs komoly baja, csak megfigyelésre tartották bent őket éjjel. Egy fiú azonban úgy döntött, hogy nem szeretne tovább a sítáborban maradni. A tanár szerint bár megütötte magát, inkább lelki okok miatt döntött így. Érte a szülei utaznak ki és ők viszik haza. A többiek mindannyian maradnak, egészen szerdáig.

A gyerekek vasárnap reggel 8 óra után kezdtek felszállni az új buszokra és indultak a sípályákra. Polacskó Dániel előtte azt mondta, hogy van egy kis izgalom és gyomorgörcs a diákokban, de a hangulatuk jó. Már inkább a síelés iránti vágyakozás került előtérbe.

Polacskó Dániel szombaton is azt mondta: a sítábort folytatják, szerdáig maradnak, a pszichológusok is azt ajánlották, hogy "ha leesik valaki a lóról, akkor vissza kell ülni", a gyerekeknek a sokk feldolgozása úgy a legkönnyebb, ha egy minél jobb hangulatú tábort tartanak.

Már szombat reggel elindult a gyerekekért a cserebusz, majd miután a gyerekekkel pszichológus beszélgetett, kiderült, hogy nem szívesen ülnének emeletes buszra. Ezért Székesfehérváron visszafordították a járművet, és két buszt küldenek helyette.

A buszos cég szerint az osztrákok a hibásak

Ha lett volna hólánca, akkor is megcsúszott volna az Ausztriában szombaton balesetet szenvedett magyar busz - közölte Gógán Attila, a balesetet szenvedett buszt üzemeltető Contibus egyik vezetője a helyszínen, aki az osztrák hatóságokat okolta a balesetért, mert nem takarították le a nagyon jeges útszakaszt. Szerinte a busz a baleset előtt szinte lépésben haladt. "Ha az összes keréken hólánc lett volna, akkor is lecsúszott volna itt, annyira tiszta jég itt minden" - mondta. Szerinte akkor kötelező feltenni a hóláncot, ha azt az útviszonyok megkövetelik, de egészen addig a szakaszig az út járható volt, az a kanyar volt lejegesedve, ahol a busz megcsúszott.

Gógán szerint a rendőrök az autóbuszt elszállítják, tachográfját, vagyis a fekete dobozát kiértékelik, és megállapítják, hogy mekkora sebességgel haladt. A járművet várhatóan hétfőn szállíthatják haza. A cégvezető szerint a busz másfél éves és teljesen kifogástalan műszaki állapotban volt, a sofőr pedig 12 éve dolgozik a cégnek, és már előtte is emeletes buszokat vezetett. Az ország egyik legtapasztaltabb gépkocsivezetője, húsz éve jár autóbusszal, legkevesebb 15 éve emeletes buszt vezet - mondta.

Kérdésre Polacskó Dániel beszámolt arról is, hogy a buszvezető, aki - mint fogalmazott - nincs túl jó lelki állapotban, a szálláson van, a busztársaság vezetője is a helyszínen tartózkodik.