Vágólapra másolva!
Halottak ezreiről beszélt René Preval haiti elnök az országot sújtó 7-es erősségű földrengés után, de félő, hogy a százezret is elérheti az elhunytak száma. A főváros számos jelentős épülete omlott össze, iskolák, kórházak, közigazgatási intézmények. Az ENSZ békefenntartó missziója is súlyos veszteségeket szenvedett. Több ország már útnak indította segélycsapatát.
Vágólapra másolva!

Többezer halottja lehet a haiti földrengésnek - mondta René Preval elnök szerdán a Miami Herald című lapnak rögtön a katasztrófa után. A térségben szokatlanul erős, a Richter-skála szerinti 7-es erősségű rengés szinte letarolta az ország fővárosát, Port-au-Prince-t kedden. Felix Augustin, Haiti ENSZ-nagykövete szerint 100 ezer felett lehet az áldozatok száma. Hasonlóan nyilatkozott a CNN-nek az ország miniszterelnöke, Jean-Max Bellerive is korábban. "Hadd mondjam el, hogy még túl korai számokat mondani" - jelentette ki René Preval elnök.

A CNN tudósítója egyik összedőlt háztömbtől járt a másikig Port-au-Prince-ben, és csak az egyik tömbben 12 holttestet látott. A halottakat egyszerűen az utcán hagyják a túlélők, mert nincs hova vinni őket.

A Vöröskereszt szerint a rengés 3 millió embert (Haiti lakosságának harmadát) érinthet a környéken. Megerősítették, hogy a város katolikus érseke, Joseph Serge Miot is meghalt a katasztrófában. A hatóságok már lakossági zavargásokra készülnek a CNN szerint. A helyzetet csak súlyosbíthatja, hogy az állami börtön falai is ledőltek, így sok elítélt szökhetett meg. Az amerikai külügyminisztérium szerint 3908 rab volt a börtönben még tavaly decemberben.

Minden összedőlt

"A parlament összedőlt. Az adóhivatal összedőlt. Az iskolák összedőltek. A kórházak összedőltek." - mondta az összeomlott ország elnöke. A Miami Herald című lapnak adott interjújában Preval elnök elmondta, hogy a főváros "elképzelhetetlenül" néz ki. "Rengeteg iskola van, amelyben egy csomó halott ember lehet" - tette hozzá. A Hotel Montana nevű szállodában 200 ember volt, amikor összedőlt. Az elnöki palota is súlyos károkat szenvedett.

A CNN tudósítója helikopteren repült át a város felett és a látványra elsőre csak annyit tudott mondani, hogy "hihetetlenül sokkoló, hátborzongató". Azt mondta, sok ember csak áll az utcákon, és nem tudja, mit tegyen vagy hova menjen. "És sokaknak nincs is hova menni" - tette hozzá a tudósító.

A térség kórházai összedőltek, és sürgősen szükség lenne orvosi felszerelésre és ellátásra - mondta Haiti ENSZ-nagykövete. "Szükségünk van kórházakra, orvosságokra, orvosokra" - sorolta Preval elnök.

Port-au-Prince azért is szenvedett olyan hatalmas károkat, mert nagyon sűrűn lakott város. Az 1950-es években még 250 ezren lakták, ma pedig már 2 millióan - írja a CNN. Ráadásul a város épületeinek jelentős része hevenyészetten felépített külvárosi viskó. A rengés tömeges pánikot váltott ki a lakosságból, aki tudott, az utcára menekült. A rengésről és az azt követő káoszról több helyi is beszélt, erről szóló cikkünket itt találja.

Forrás: AFP
A földrengés képei - Kattintson galériáért!

Ban Ki-mun ENSZ-főtitkár szerint a katasztrófában 100 ENSZ-alkalmazott is eltűnt, köztük a haiti ENSZ-misszió vezetője, a tunéziai Hedi Annabi is. Az ENSZ helyi központja is rombadőlt, itt legkevesebb öt halottról tud a világszervezet. Kína legkevesebb nyolc békefenntartója elvesztését ismerte eddig el. Jordánia is közölte: három kéksisakosa meghalt, 21 pedig megsérült. Argentína egy halott állampolgáráról tud. Később a brazil hatóságok jelentették a legnagyobb ENSZ-veszteséget: 11 katonájuk halt meg.

Susana Malcorra, az ENSZ békefenntartó szolgálatának egyik New York-i illetékese később azt nyilatkozta, hogy tíz brazil, három jordániai és egy haiti békefenntartó vesztette életét a földrengésben. Utalva ugyanakkor az eltűntek számára, azt mondta, hogy az áldozatok száma "rendkívül magas lesz". Preval elnök a CNN hírtelevíziónak azt állította, hogy Hedi Annabi is életét vesztette, de a világszervezet ezt nem erősítette meg.

A földrengést a szomszédos országokban, Kubában és a Dominikai Köztársaságban is érezni lehetett. A New York Times szerint itt azonban nem keletkeztek súlyos károk. Barack Obama amerikai elnök is együttérzését fejezte ki. "Egy olyan országnak és népének, amelynek nem idegenek a nehézségek és a szenvedés, ez a tragédia különösen kegyetlennek és érthetetlennek tűnhet" - mondta Obama.

Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Venezuela már segélyt ígért Haitinak. Az első amerikai mentőcsapatok szerdán érkeznek Haitire. Az ENSZ 10 millió dollárt tett elérhetővé, hogy ezzel segítsen Haitinek. A főváros repülőtere szerencsére nem szenvedett súlyos károkat, így fogadni tudja majd a mentőcsapatokat és segélyszállítmányokat.

Magyar segítség

A magyar külügyminisztérium nem tud magyar áldozatról - közölte szerdán Mátrai Zsuzsanna külügyi szóvivő. A földrengés sújtotta Haitira utazik a Magyar Baptista Szeretetszolgálat két munkatársa is. Szerdán indulnak, és csatlakoznak az észak-karolinai baptisták készenlétben álló hatfős csapatához.

Orvosokkal és mentőkutyákkal csütörtökön indul útnak a földrengés sújtotta Haitira a Magyar Református Szeretetszolgálat - közölte a szervezet szerdán. A közlemény szerint a kiutazó csoport két orvosból, egy segítőből és három mentőkutyából áll. A mentőcsapat a földrengés sebesültjeit részesíti ellátásban, illetve mentőkutyákkal további túlélők után kutatnak. A csoport tíz napot tölt a katasztrófa sújtotta területen, vélhetően a fővárosban, Port au Prince-ben. Az ENSZ-szel kötött megállapodás értelmében oda küldik az orvosokat és mentőkutyákat, ahol a legnagyobb szükség van a segítségre - olvasható a közleményben.

A Magyar Vöröskereszt, csatlakozva a Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok világméretű adománygyűjtő kampányához, közös segélyakciót hirdet a Haitit ért földrengés áldozatainak megsegítéséért. Az adományokat a segélyszervezet a mentési munkálatok finanszírozására, a lakosság élelmezésének és gyógyszerellátásának stabilizálására, támogatására fordítja.