Rendszerváltozásokat jósolnak a kubai babalawók

Vágólapra másolva!
Társadalmi feszültségeket, államcsínyeket, hirtelen rendszerváltozásokat jósolnak 2010-re a kubai babalawók, a santeria vallás papjai, akik állatáldozatok elemzése után jutottak erre az eredményre. A bajok azonban szerintük őszinte párbeszéddel elkerülhetők, és azt is javasolják, hogy az öregek adják át a vezetést a fiataloknak.
Vágólapra másolva!

"Mindent elérhetünk, amire pályázunk, de el is pusztíthatjuk azt. A lehetőségek 2010-ban nagyobbak, mint az előző évben. Mind a mi kezünkben van" - jövendölték a kubai babalawók, az afrikai, joruba eredetű santeria vallás vezető papjai a hétvégén.

A Kubában rendkívül elterjedt, az afrikai törzsi vallások és a kereszténység hagyományait ötvöző vallás papjai világméretű zavarokat jósoltak 2010-re: államcsínyeket, a "politikai rendszerek hirtelen változását", illetve "árulást és bitorlást" a vezető kormánytisztviselők között, valamint "megegyezések felrúgását... háborúkat és katonai beavatkozásokat". Szerintük vissza fog esni a mezőgazdasági termelés is.

A babalawók szerint azonban el lehet kerülni a bajokat, ha őszinte párbeszédet folytatnak, "tiszteletben tartják a többség döntéseit, és a kisebbség véleményét", és ha lesznek "új reformok a politikai gazdasági és társadalmi rendszerekben" - jelentette az AFP. Az előrejelzést állatáldozatok segítségével készítették egy titkos újévi rituálén Havanna külvárosában a világ és Kuba számára.

Az ezer vezető santeria pap nem mondja ki nyíltan, hogy Kubára gondoltak, de az az intelmük, hogy mindenki tartsa magát a régi szóláshoz, miszerint "a fiatal pálmafák magasabbra és vastagabbra nőnek, mint az öregek" feltehetően az öregedő kubai vezetésre vonatkozik. Viktor Betancourt babalawo szerint átalakításra van szükség, "az idők változnak. Az idősebb generációknak át kell adniuk tapasztalataikat az újabbaknak, mert ők felkészültebbek".

A babalawók ezen kívül számos globális méretű környezetszennyezési ügyet és az óceánok szintjének emelkedését jósolták. Az emberiség egészségére vonatkozóan az agyi és érrendszeri betegségek növekedését, szem-, tüdő- és csontbajokat látnak előre. "Nem kritikusok vagyunk, hanem szellemi tanácsadók" - mondta Betancourt.

Forrás: AFP

A santeria mélyen gyökerezik a kubai társadalomban, ahol a lakosság harmada afrikai származású. A vallást eltűrték a kommunista hatóságok, részben azért is, mert a kubai forradalom előtti rendszer üldözte követőit.

A BBC szerint messze ez a legnyíltabb újévi jövendölés. A papok 2009-re szomszédos államok közötti konfliktusokat jósoltak, és a családon belüli tisztelet fontosságára hívták fel a figyelmet. 2008-ban ugyanakkor nem jelezték előre Fidel Castro visszavonulását.

Santeriapapok egy rivális, a kormányhoz közel álló csoportja eközben javuló egészségi állapotot jelzett előre, talán Fidel Castro hosszú ideje tartó lábadozására utalva.