Kiakadt Obama a céges kampánypénzek engedélyezésén

Vágólapra másolva!
Hevesen bírálta Barack Obama amerikai elnök, hogy a Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, ezentúl a vállalatok korlát nélkül költhetnek a választási kampányokra. Szerinte ezentúl a külföldi konszernek is beavatkozhatnak az amerikai választásokba. Obama a döntés miatt elveszíti többségét a kongresszus mindkét házában.
Vágólapra másolva!

Barack Obama amerikai elnök szokatlanul éles szavakkal bírálta, és a demokrácia elleni közvetlen támadásnak minősítette szombaton az amerikai Legfelsőbb Bíróság ítéletét, mely szerint a vállalatok ezentúl korlátozás nélkül költhetnek választási kampányokra.

"A döntés megnyitotta a zsilipeket a lobbipénzek korlátlan mennyiségének demokráciánkba áramlása előtt" - mondta az amerikai elnök a szokásos heti rádió- és internetes beszédében.

A lobbisták új lehetőségeket kapnak dollármilliók reklámcélokra költésére, hogy rábírják a nép választott képviselőit, az ő érdekeikben lépjenek fel, vagy hogy megbüntessék azokat, akik ezt nem teszik - tette hozzá. Szerinte az ítélet révén külföldi konszerneknek lehetőségük lesz arra, hogy pártadományokkal beavatkozzanak az amerikai választásokba.

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság egy húszéves tilalmat feloldva csütörtökön úgy döntött: a vállalatok ezentúl korlátozás nélkül költhetnek választási kampányokra. A testület élesen megosztott volt a kérdésben: a jövőbeni kongresszusi és az elnökválasztási kampányok finanszírozását befolyásoló határozatot 5-4 arányú szavazással hozta meg.

Az eddigi szabályozás szerint gazdasági társaságok nem pénzelhettek közvetlenül választási hirdetéseket, és a pártok a vállalati adományokat csak adminisztrációs célokra fordíthatták. A legfelsőbb bírósági döntés értelmében a cégek ezentúl viszont bármekkora pénzösszeget fordíthatnak olyan reklámokra, amelyek egy-egy jelölt mellett vagy ellen folynak. Továbbra sem utalhatnak át viszont közvetlenül támogatást a jelölteknek.

A bírósági döntés vereség a kampányfinanszírozási korlátozás pártolóinak - köztük Obama elnöknek is -, akik azt hangoztatták, hogy gátat kell szabni az érdekcsoportok politikai befolyásának. A tilalom eltörlését pártolók szerint azonban az eddigi korlátozás szinte a szólásszabadság alkotmányba ütköző korlátozásával ért fel.

Az ítéletnek döntő befolyása lehet már az idei kongresszusi választásokra is. A legtöbbet a konzervatív republikánusok profitálhatnak belőle, akik a vezető üzleti körök hagyományos szövetségesei. Obamát ezzel szemben a novemberi választások során az a veszély fenyegeti, hogy elveszíti többségét a kongresszus mindkét házában. Ezzel pedig tovább csökkennek esélyei arra, hogy nagyszabású törvényterveit, köztük a pénzügyi szektor szabályozását, egy klímavédelmi egyezményt elfogadását vagy az egészségügyi reformot a kongresszussal elfogadtassa.