Jemen válhat a terrorizmus elleni harc legfontosabb színterévé

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok rekordösszegű támogatással, évi 150 millió dollárral segítené Jement az országban több száz taggal jelen levő al-Kaida elleni küzdelemben. Hétfőn - Nagy Britannia és az USA után harmadikként - Franciaország is felfüggesztette szanaai nagykövetségének működését.
Vágólapra másolva!

Tizennégy hónap alatt harmadszor látogatott Jemenbe David H. Petraeus, a közel-keleti régióért felelős amerikai tábornok, aki vasárnap másfél órán át tárgyalt Ali Abdullah Szaleh jemeni elnökkel. A szétesőfélben lévő arab országában az al-Kaida egyik legfőbb utánpótlási bázisa alakult ki, és emiatt felértékelődött az USA számára, aminek több látható jele volt az elmúlt hetekben.

December 17-én a jemeni légierő amerikai támogatással csapásokat hajtott végre a terrorszervezet kiképzőközpontjai ellen, majd vasárnap az al-Kaida fenyegetéseinek hatására bezárták a jemeni amerikai nagykövetséget, és megszigorították az USA-ba utazó jemeni állampolgárokkal szemben alkalmazott biztonsági előírásokat.

Hétfőn, az USA és Nagy-Britannia után harmadikként Franciaország is felfüggesztette szanaai nagykövetségének működését. A külügyminisztérium felszólította a Jemenben tartózkodó francia állampolgárokat, hogy legyenek elővigyázatosak, és csak szükség esetén hagyják el otthonaikat. Közben a főváros környékén a jemeni hadsereg tűzharcban megölt két fegyverest. Egy jemeni hivatalnok szerint a fegyveresek "azok közé tartoztak, akik az amerikai követségre is fenyegetést jelentettek".

Az Egyesült Államok 2008 szeptembere óta támogatja anyagilag Jement a terrorista csoportok elleni küzdelemben, miután az al-Kaida a szanaai amerikai nagykövetség előtt robbantott fel egy autót, 17 ember halálát okozva. A katonai célokra fordítható támogatás összege 2009-ben 67 millió dollár volt, ezzel Pakisztán után Jemen kapta a legmagasabb összeget terrorellenes célokra. Petraeus azonban jelentősen emelné az összeget, és amennyiben az amerikai kongresszus elfogadja, 150 millió dollárral támogatná Jement, amely így az Egyesült Államok által meghirdetett terrorizmus elleni háború első számú kedvezményezettje lenne.

John Brennan, amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó-helyettes szerint Jemenben, az Arab-félsziget egyetlen köztársaságában több száz tagja van az al-Kaidának. A decemberi bombázások hatására a terrorszervezet folyamatosan fenyegető leveleket küldött az amerikai követségnek, és egy korábban Jemenben tanuló, 23 éves nigériai fiatalembert azzal vádolnak az amerikai hatóságok, hogy fel akart robbantani egy Amszterdamból Detroitba tartó repülőt, és ehhez állítása szerint jemeni militánsok nyújtottak neki segítséget.