Négymillió eurót rabolt egy banda Franciaországban

Vágólapra másolva!
Négymillió eurót zsákmányoltak azok a rablók, akik Franciaországban automata fegyverekkel támadtak egy pénzszállító kocsira. A rablók és a kiérkező rendőrök rövid tűzharcot vívtak, de senki nem sérült meg.
Vágólapra másolva!

Legalább egy tucat álarcos fegyveres támadott meg hétfőn egy pénzszállító kocsit egy dél-franciaországi falu, Gemenos közelében, majd felrobbantották a páncélozott autó hátsó ajtaját - közölte a rendőrség. A banditák csaknem négymillió eurót zsákmányoltak. A támadásban senki nem sérült meg.

A pénzszállító cég szerint a kocsiban nyolcmillió euró volt, de a bűnözők a négyből csupán két pénzes dobozt tudtak kinyitni. Egy helyi boltos szemtanúja volt a támadásnak. Azt mondta, hogy a banditáknál Kalasnyikovok voltak, és úgy tudták megállásra bírni a pénzszállító sofőrjét, hogy az egyik kocsijuk rendőrségi szirénát használt. A boltos szerint a rablás nagyjából öt percig tartott.

A hatóságok szerint a rablás közben a helyszínre ért egy rendőrségi autó, a rendőrök rövid tűzharcot vívtak a bűnözőkkel, akiknek végül sikerült több kocsival elmenekülniük. Ugyanennek a pénzszállító cégnek egy másik páncélozott autóját ugyanezen falu közelében 2007 szeptemberében szintén támadás érte, akkor tízmillió euró volt a rablók zsákmánya.