Dühödten felelt Phenjan a dél-koreai megelőző csapás tervére

Vágólapra másolva!
Hadüzenetnek tekintené Észak-Korea, ha Dél-Korea valóra váltaná a héten korábban közölt tervét, és megelőző csapást mérne északi szomszédjára - jelentette be az észak-koreai állami hírügynökség. Észak-Korea egyelőre nem hajlandó újrakezdeni a hatoldali tárgyalásokat nukleáris programjáról.
Vágólapra másolva!

Észak-Korea dühösen válaszolt Dél-Korea felvetésére, miszerint megelőző csapást mérne a szomszédos országra megelőzendő egy esetleges nukleáris támadást - írja a BBC. Szerdán közölte a dél-koreai védelmi miniszter, hogy Szöul akkor tenné meg ezt a lépést, ha jeleit észlelnék annak, hogy a kommunista állam nukleáris támadásra készül. Az északi állami hírügynökség erre úgy reagált, hogy minden megelőző csapásra irányuló kezdeményezést hadüzenetnek tekintenének, és gyors és határozott katonai választ adnának rá.

A két ország közti feszültség nőtt tavaly április óta, amikor Phenjan kiszállt a nukleáris programjáról szóló hatoldali tárgyalásokból, egy rakétakísérletet követően. Májusban Észak-Korea újabb nukleáris kísérletet hajtott végre, mire fokozódott a nemzetközi nyomás, és az ENSZ szankciókat vezetett be az országgal szemben.

A hatoldali tárgyalások még 2003-ben kezdődtek, és Észak-és Dél-Koreán kívül részt vett bennük az Egyesült Államok, Kína, Japán és Oroszország is. Arról akarták meggyőzni Észak-Koreát, hogy hagyjon fel nukleáris programjával, cserébe segítségnyújtási és biztonsági garanciákért. Tavaly év végén Észak-Korea még azon az állásponton volt, hogy talán hajlandó újrakezdeni a tárgyalásokat. Januárban azonban ismét azt közölte, hogy nem hajlandó tárgyalni, amíg fel nem oldják az ellene bevezett szankciókat.