Jég- és sziklaomlás végezhetett a magyar hegymászókkal

Vágólapra másolva!
Jég- és sziklaomlás végezhetett a négy magyar hegymászóval a helyszínen tájékozódó Mécs László, magyar hegymászó szerint. Két kínai helikopter kutatta az eltűnt magyar hegymászók nyomát. A szecsuáni katonai bázisról indultak, az októberben eltűnt hegymászók hozzátartozóinak kérésére, de nem bukkantak a nyomukra.
Vágólapra másolva!

Jég - és sziklaomlás temethette maga alá az október végén Kínában eltűnt magyar hegymászókat - mondta Mécs László hegymászó keddi sajtótájékoztatóján Budapesten. A hegymászó, aki a baleset helyszínén tájékozódott a történtekről, elmondta, hogy a kínai hatóságoktól kapott fényképek és a mentőexpedíció beszámolója szerint is ez a legvalószínűbb.

A négy magyar hegymászó október 7-én indult a délnyugat-kínai Szecsuan tartomány egyik hegyének meghódítására. A hegymászóknak október 31-én kellett volna visszaérkezniük a tartomány székhelyére.

Mécs azt mondta, hogy eddig nem sikerült a magyarok nyomára akadniuk a helyi hatóságoknak. A helikopteres mentést egyébként hétfőn megismételték, és ezúttal magasabbra emelkedtek, mint előzőleg.

Két helikopter szállt fel kedden délután a kínai Szecsuán tartomány székhelyén, a Csengtuban (Chengdu) lévő katonai bázisról, hogy az eltűnt négy magyar hegymászót keresse. Kora délután kutattak az eltűntek után a helikopterek, de nem jutottak eredményre - közölte Csou Hong (Zhou Hong), a tartomány külügyi hivatalának vezetője.

Csou azt mondta, a szecsuani hegymászó szövetség képviselője és a mentés vezetője társaságában ő maga is a helikopteren utazott. Az időjárási körülmények nem a legkedvezőbbek a térségben, illetve a hegyek között - jegyezte meg - de nem közölte, hogy a kínai fél a felderítés szakaszát ezzel lezártnak tekinti-e. Részletesebb tájékoztatást csak szerdára ígért.

A repülésekre az eltűnt hegymászók hozzátartozóinak kifejezett kérése alapján, a magyar külképviselet közbenjárására került sor. Korábban egyszer már volt helikopteres keresés, de akkor sem sikerült az eltűnt magyarok nyomára bukkanni. Mécs egy hetet töltött Csengtuban abban a reményben, hogy részt vehet egy helikopteres felderítésen, de - bár az engedélyek megvoltak hozzá - végül úgy volt kénytelen hazautazni, hogy - az időjárási körülmények miatt - nem szállhatott fel.

Mécs szerint a gyalogos mentésben résztvevők azért nem folytatták a keresést, mert nagyon veszélyes volt a terep, másrészt pedig távcsövekkel jól belátható volt a még hátralévő rész. Mint mondta, a keresést egyelőre lezárták. Mécs László szerint a térségben a hegymászók kiutazása előtt volt egy erős földrengés, ami könnyen meglazíthatta a sziklákat.