Kivégezték a washingtoni sorozatgyilkost

Vágólapra másolva!
Halálos méreginjekcióval kivégezték John Allen Muhammadot, a washingtoni sorozatgyilkost. A férfi, aki 2002-ben az amerikai főváros környékén találomra agyonlőtt tíz embert, nem tanúsított megbánást, és a kivégzésekor is nyugodt volt. Tettestársát életfogytiglani börtönre ítélték.
Vágólapra másolva!

Kivégezték az Egyesült Államokban a washingtoni sorozatgyilkosként emlegetett John Allen Muhammadot - írja a BBC. A 2002-ben tíz embert lelövő Muhammad ugyan még fellebbezett, de ezt az amerikai legfelsőbb bíróság elutasította.

Ügyvédei kegyelemért folyamodtak Tim Kaine virginiai kormányzóhoz arra hivatkozva, hogy Muhammad mentálisan betegnek számít, de Kaine elutasította a kérelmüket. Ügyvédei szerint az Öböl-háborús szindróma okozta a veterán Muhammad tetteit, azzal érveltek, hogy Muhammadnál pszichológusok paranoid hajlamokat és skizofréniát is megállapítottak.

Muhammad társát, Lee Boyd Marvót életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A két férfi 2002-ben három hét alatt tíz embert gyilkolt meg Washington környékén, Marlyandben és Virginiában. Áldozataikat találomra választották ki: volt, akit vásárlás után, mást egy iskola előtt, vagy olvasás közben lőttek le az utcán. Három hét után vette őrizetbe a rendőrség a párost.

A 48 éves Muhammadot halálos méreginjekcióval végezték ki, a BBC szerint végig nyugodt volt, nem beszélt semmit. A kivégzésnél jelen volt Jerry Taylor, akinek apját 2002-ben Arizonában, egy golfpályán lőtte le Marvo, Muhammad utasításait követve. "Biztosan végignézte édesapám halálát az utolsó lélegzetéig" - mondta Taylor, majd hozzátette: "Miért nem lehettem vele az utolsó lélegzetvételénél?"

Muhammad ügyvédje szerint védence egyszerűen "a mártíjra mindannak, ami rossz a halálbüntetésben". Az ügyészek ugyanakkor azzal is indokolták a súlyos ítéletet, hogy Muhammad az eljárás során sosem gyakorolt bűnbánatot.

A két férfit más gyilkosságokkal is meggyanúsították, amelyeket Louisiana, Alabama és Arizona államokban követtek el. Még a karibi szigetország, Antigua és Barbuda rendőrsége is Muhammadot gyanúsította 2000-2001 között történt gyilkosságokkal.

A washingtoni sorozatgyilkosság

2002. október 2.: Lövések dördülnek Washingtonban és Wheatonban. James D. Martin belehal az egyikbe.
3.: Terror az elővárosokban: a fővárostól északra halálos lövést kap James "Sonny" Buchanan, Prenkumar Walekar, Sarah Ramos, Lori Ann Lewis-Rivera és Pascal Charlot. Rettegni kezd Washington környékének lakossága, a rendőrök 50 ezer dolláros jutalmat ígérnek bármi hasznos információért. Megállapítják, hogy a gyilkosok profi lövészek.
4.: A virginiai Fredericksburgben, egy bevásárlóközpont előtt lőnek meg egy nőt.
7.: Prince George megye egyik általános iskolája előtt lőnek meg egy 13 éves fiút. Muhammad egy tarotkártyát hagy a merénylet helyszínén a felirattal: "Kedves Rendőr Úr, én vagyok Isten." Teljes a pánik a térségben, a szülők nem engedik iskolába gyerekeiket, bezárják otthonaik ajtóit, ablakait. A rendőrség már 237 ezer dolláros vérdíjat tűz ki az elkövetők fejére.
9.: Agyonlövik Dean Harold Meyerst a virginiai Manassasban.
11.: Halálos lövést kap Kenneth H. Bridges Fredericksburg közelében.
14.: Linda Franklint egy bevásárlóközpont előtt lövik le.
19.: Egy 37 éves férfit lőnek meg Ashlandben. Muhammad már levelet is hagy a rendőröknek, melyben "inkompetensnek" nevezi őket, és 10 millió dollárt követel. "A gyerekeitek sehol és semmikor sincsenek biztonságban" - írja.
22.: Az utolsó gyilkosság: Aspen Hill térségében agyonlövik Conrad Johnsont. Muhammad már egyre jobban keresi a kapcsolatot a rendőrséggel, amely a médián keresztül üzen neki, és nyugtatgatja.
23.: Kiadja a rendőrség a körözést Muhammad és egy ismeretlen fiatal ellen.
24.: Egy motoros felfedezi a rendőrségi körözésben szereplő autót. A rendőrök 11 kilométeres útszakaszt zárnak le hermetikusan, majd a hajnali órákban lecsapnak a kocsiban alvó Muhammadra és Marvóra.