Majom-rendőrökkel ámított a hamis brazil elnök

Vágólapra másolva!
Rózsaszín autópályáról és majom-rendőrökről beszélt egy magát Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnöknek kiadó férfi az angolai rádiónak. Az afrikai rádiósok felültek a tréfának. Nem fogtak gyanút akkor sem, amikor a férfi a világ egyik legnyugodtabb helyének nevezte a drogháborúk dúlta Rio de Janeirót, és egy stampedli rumot is legurított az interjú alatt. A brazil kormány hivatalos vizsgálatot indított az átverés miatt.
Vágólapra másolva!

"Minden, amit kitaláltak nonszensz...", a riói erőszak valójában egymással versengő cukorkaárusok közötti vita eredménye - állította egy férfi az angolai rádiónak, aki azt mondta magáról, hogy ő Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök. Az afrikai ország rádiósainak nem tűnt fel, hogy a visszahúzódó, interjút csak ritkán adó politikus stábja maga kereste fel őket exkluzív telefonos interjúlehetőséggel, ahogy az sem, hogy az elnök állítása szerint egyenesen Rio de Janeiró leghírhedtebb nyomornegyedéből jelentkezett be élőben, ahol a közelmúltba kirobbant drogháborúnak több tucat halottja volt (erről részletesen korábbi cikkünkben olvashat).

A brit Guardian szerint akkor sem fogtak gyanút, amikor az interjú alatt időnként gépfegyverropogás majd papagájrikácsolás hallatszott a háttérből, miközben az az ember, akiről azt hitték, Brazília elnöke, arról beszélt, hogy nincs nyugodtabb hely Riónál: "Elhozhatják laptopjaikat, kameráikat, amit csak akarnak (Rióba). Otthagyhatják a földön is akár. Rio a Föld legnyugodtabb helyeinek egyike. Még a gázai övezetben sem tudják elképzelni milyen békés".

Arról is beszélt, hogy a majdani riói olimpiára rózsaszínű, golyóálló autópályát építenek majd a városban, a biztonságot pedig majmok bevetésével erősítik meg: "A város bármely részén, ahol probléma merül fel, lesz egy majom, amely a fáról figyel" - mondta a férfi az elnök tipikus reszelős hangján ízes, észak-brazil kiejtésével. "Ne legyen a nevem Lula, ha bármilyen gond lesz a riói olimpia idején" - mondta.

Az interjúalany - aki valójában egy Sao Paulo-i rádiós komikus volt -, az egyik pillanatban ráadásul lazán ki is szólt az interjúból, hogy egy pofa rumot kérjen egyik emberétől: "Adj egy kis adagot... hogy megnedvesíthessem a torkom." A brazil rádiós Angolán kívül Mozambikban, és a Zöld Foki szigeteken is eljátszotta az elnököt.

A becsapásra szombat reggel derült fény, miután az interjút hallva az ausztrál SBS rádió munkatársa hivatalos panaszt tett a brazil kormánynál: "A csalás komolyságát..., lehetséges diplomáciai hatásait tekintetbe véve..., úgy vélem az ügyet a rendőrségnek kell tisztáznia" - írta a brazil kormánynak, amely hivatalos vizsgálatot indított az ügyben.