Vádat emeltek Jacques Chirac ellen

Vágólapra másolva!
Régi vádakat elevenít fel az ügyészség Jacques Chirac korábbi francia elnök ellen. Chiracnak azért kell bíróság elé állnia, mert párizsi polgármesterként, több mint 15 évvel ezelőtt állítólag nem létező tanácsadói állásokba helyezte politikai segítőit. A korábbi elnök tagadja a vádakat.
Vágólapra másolva!

Hűtlen kezelés és hivatali visszaélés vádja miatt áll bíróság elé Jacques Chirac korábbi francia köztársasági elnök - közölték pénteken az AP hírügynökséggel bírósági tisztviselők. A 76 éves Chirac a vád szerint párizsi polgármesterként - 1977-től elnökké választásáig, 1995-ig töltötte be ezt a posztot - nem létező tanácsadói álláshelyeket hozott létre a városházán politikai munkatársai és hozzátartozóik számára.

Az ügyben korábban már folyt eljárás - Alain Juppé korábbi miniszterelnököt 2004-ben elítélték tiltott pártfinanszírozás miatt -, de Chirac elnöksége idején mentességet élvezett. Időközben a vádak egy része el is évült. Az új eljárásban ezért csak az 1994 és 1995 közti szerződéseket vizsgálják. Chirac tagadja a vádakat. Hivatala azt közölte, hogy a korábbi államfő "nyugodt és eltökélt, hogy bebizonyítja, a vitatott álláshelyek nem voltak hamisak".