73 milliót költött az elnöki zuhanyzóra Sarkozy

Vágólapra másolva!
Franciaország féléves EU-elnöksége alatt ötszáz rendezvényt tartott, melyekre a legtöbb esetben nem is lett volna szükség, és többek között 250 ezer fontot költöttek egy sosem használt zuhanyzóra - írja az Independent.
Vágólapra másolva!

Összesen 160 millió fontot (közel 47 milliárd forintot) költött Franciaország az ország féléves EU-elnökségére. Ebbe olyan tételek is belefértek, mint az egyszer sem használt elnöki zuhanyzó 250 ezer fontért (73 millió forintért) - írja az Independent. Egy francia civil szervezetek által készített jelentés szerint szervezési problémák és az átláthatatlan finanszírozás miatt a szükségesnél sokkal több közpénzt költött Franciaország az EU-elnökségre.

Egy alkalommal Nicolas Sarkozy elnök azért mondott le az utolsó pillanatban egy nemzetközi találkozót, mert inkább otthon akart aludni, addigra azonban már több száz nemzetközi meghívott megérkezett - írja az Independent. A rendezvény költségein kívül így még kártérítéseket is kellett fizetni. A 2008 júliustól decemberig tartó francia EU-elnökség legnagyobb szabású rendezvénye az EU-mediterrán csúcstalálkozó volt Párizsban a Grande Palais-ban. Itt elköltöttek több mint 300 ezer fontot a pódiumra, 90 ezret a szőnyegre, és ehhez kellett a zuhanyzó is, melyet sosem használt Sarkozy, mert inkább otthon zuhanyozott.

A féléves elnökség alatt több mint ötszáz rendezvényt tartottak - a francia szenátus pénzügyi bizottságának vezetője, Jean Arthuis szerint ezek közül egyik sem volt elsődleges fontosságú, és nem járultak hozzá a francia elnökség sikeréhez. A korábbi EU-elnökségek lényegesen kevesebbe kerültek: 1995-ben 12 millió, 2000-ben 54 millió fontot költött Franciaország - írja az Independent.