Ficoék nyernék a szlovák választásokat egy felmérés szerint

Vágólapra másolva!
Robert Fico kormányfő pártja nyerne, és mindkét magyar párt bejutna a parlamentbe, ah most lennének a szlovákiai országgyűlési választások - derült ki egy közvélemény-kutatásból. Ján Slota magyarellenes pártja ugyanakkor komoly népszerűségvesztést szenvedett el az utóbbi időben.
Vágólapra másolva!

Továbbra is Robert Fico pártja nyerné a választásokat Szlovákiában - derült ki egy kedden nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás adataiból. A pozsonyi törvényhozásba mindkét magyar párt bejutna: az 5 százalékos küszöböt a Magyar Koalíció Pártja egytized százalékkal, míg a Híd párt nyolctized százalékkal lépné túl.

A Focus közvélemény-kutató adatai szerint a szociáldemokrata Smer a voksok 37,4 százalékát gyűjtené be, ha most lennének a választások. Ficóék adatai korábban többször a 45 százalékot is meghaladták.

A második és harmadik helyen a két szlovák ellenzéki parlamenti párt szerepel. Mikulás Dzurinda 14,4 százalékon álló Szlovák Demokratikus és Keresztény Unióját a Kereszténydemokrata Mozgalom követi bő 10 százalékkal. Utóbbi népszerűsége máris nőtt azóta, hogy a nemrég leköszönt szlovák uniós biztos, Ján Figel állt az élére.

A Focus adatai szerint az október második hetében végzett felmérés egyik legnagyobb vesztesének Ján Slota tűnik: koalíciós Szlovák Nemzeti Pártja most 5,8 százalékot könyvelhet el, miközben eddig rendre 8-10 százalék körüli volt a népszerűsége. Elemzők szerint most mutatkozik meg a párt miniszterei körüli korrupciós ügyek rossz hatása.

Három évvel korábbi, 8 százalékot meghaladó választási eredményéhez képest szerényebb a legkisebb szlovák koalíciós erő támogatottsága - Vladimír Meciar Demokratikus Szlovákiáért Mozgalmára alig 7 százaléknyian szavaznának.

A felmérés alapján bekerülne a parlamentbe mindkét magyar párt: a Magyar Koalíció Pártja 5,1 százalékkal, az abból távozók által létrehozott, a szlovák-magyar együttműködésre építő Híd párt pedig 5,8 százalékkal.

A Focus szerint az emberek alig kétharmada élt volna a szavazati jogával, tízből ketten pedig biztosan nem. További 16,2 százalék nem tudott vagy akart válaszolni a részvételi szándékát firtató kérdésre.