Százezreket telepítenek ki az új kínai óriáscsatornák miatt

Vágólapra másolva!
Kína történelmének második legnagyobb kitelepítését kezdték meg a helyi hatóságok egy több mint 50 év múlva elkészülő óriás csatornarendszer építése miatt. A Jangce és a Sárga-folyó vizének eltereléséhez összesen 330 ezer embernek kell örökre elhagynia otthonát.
Vágólapra másolva!

Megkezdődött 330 ezer ember áttelepítése a kínai Honan (Henan) és Hopej (Hebei) tartományokban egy óriásberuházás miatt, amelynek során a Jangce és három másik folyó vízének egy részét délről a viszonylag szárazabb északi területekre irányítják. A csaknem 60 milliárd dolláros beruházás során 1,3 ezer kilométer hosszú csatornahálózat épül, amely 44 városon halad át. A beruházás közel háromszor annyiba kerülhet majd, mint Kína másik "megaprojektje", a Három Szurdok erőmű.

A gigantikus csatornarendszer révén évente csaknem 50 millió köbméter vízzel gyarapodik többek között Peking, Tiencsin (Tianjin), Honan és Hopej tartomány térsége a Jangce, a Sárga-folyó (Huang He), a Huaj (Huai) és a Haj (Hai) folyók vizéből.

A 2002-ben kezdődött, és 50-60 évig tartó megaberuházás során egy keleti, egy központi és egy nyugati főcsatorna épül fel. A mostani kitelepítésre a központi csatorna építése miatt van szükség. E kanális építési munkálatai már 2003-ban elkezdődtek, és várhatóan 2014-ben fejeződnek be.

A kínai hatóságok jó életkörülményeket, és anyagi kártérítést ajánlanak a költözőknek. Az ország történelmének eddigi második legnagyobb kitelepítési programja két évig tart majd. Az eddigi legnagyobb áttelepítést a Három Szurdok építése okozta. Akkor több mint 1,4 millió embernek kellett elköltöznie, mivel falvaik víz alá kerültek az óriásgát felépítése után létrejövő, 660 kilométer hosszú víztározó miatt.

A folyóelterelés bírálói arra figyelmeztetnek, hogy a beruházás környezeti károkat okozhat, ugyanakkor nem fogja csillapítani az északi nagyvárosok "szomját". Véleményük szerint a bővizű Jangce folyam a csatornarendszer méreteiből adódóan a jövőben akár ki is száradhat. Mások azért emelték fel a szavukat a beruházás ellen, mert olyan területeket is elárasztanak, amelyeken fontos kulturális értékek vannak.