Kijev 60 százalékkal emeli a gáz tranzitdíját

Vágólapra másolva!
Több mint 60 százalékkal emeli január elsejétől a tranzitdíjat a területén áthaladó orosz gázra Ukrajna. Ezt az ukrán állami gáztársaság, a Naftogaz vezetője, Oleg Dubina közölte szombaton.
Vágólapra másolva!

"Az eddigi számítások szerint a tranzitdíj 2010-ben elérheti ezer köbméterenként 2,68-2,7 dollárt minden száz méteres szállítási távon, a jelenlegi 1,7 dollár helyett" - mondta Dubina a Dzerkalo Tizsnya nevű ukrán hetilapnak.

A Naftogaz főnöke azt is mondta, hogy Ukrajnának magasabb árat kell fizetnie Oroszországnak a saját felhasználású gázért a következő esztendő első negyedévében.

Kijev jelenleg 208 dollár 12 centet fizet az orosz állami energetikai óriásnak, a Gazpromnak a saját felhasználású gáz ezer köbméteréért. Dubina közlése szerint ez 70-80 dollárral több lesz jövőre.

Szeptemberben Dmitrij Medvegyev orosz elnök azzal vádolta Ukrajnát, hogy változtatni akar a területén áthaladó tranzitgázra vonatkozó szerződésen, amit a 2009 januári, Európa számos országát két hétig sújtó gázkrízis lezárásaként kötött a két ország.

Az AFP francia hírügynökség szerint a januári orosz-ukrán megállapodást veszélyeztető jelek aggodalommal töltik el az Európai Uniót, amelynek gázszükségletét 25 százalékban orosz gázból fedezik, és ennek a mennyiségnek a 80 százaléka Ukrajnán keresztül érkezik az EU tagállamaiba. A Gazprom vezérigazgatója, Alekszej Miller azt mondta, hogy már előre kifizették a 2010 első negyedévére eső tranzitdíjat Ukrajnának.