Kézigránátot dobtak a tömegbe Moldovában, 40 sérült

Vágólapra másolva!
Kézigránátot hajítottak egy ünneplő tömegbe Moldova fővárosában, Chisinauban. Az ismeretlenek által elkövetett támadásban negyvenen sérültek meg, a repeszektől négyen súlyosan. A moldovai belügyminiszter szerint nem kizárt, hogy terrortámadás történt. Az is kiderült, hogy telefonon két telefonos fenyegetés is érkezett a kormányhoz a merénylet idején. Nem sokkal a támadás után pedig egy férfi magát akarta gránáttal felrobbantani a moldovai ügyészség előtt.
Vágólapra másolva!

Negyvenen megsebesültek a moldovai fővárosban egy ünneplő tömegben történt robbanásban, a szakértők szerint valószínűleg katonai kézigránátot hajítottak az emberek közé. Chisinau főterén szerda este ezrek ünnepelték koncerttel és tűzijátékkal a város napját, amikor a detonáció bekövetkezett. Többnyire fiatalok vettek részt az ünnepségen, moldovai, román és orosz fellépőket hallgattak. A szervezők nem fújták le a koncertet, a tájékoztatás szerint azért, mert el akarták kerülni, hogy pánik törjön ki.

Az első hírek szerint a robbanás huszonhat embert sebesített meg, de a szétrepülő repeszek csak négyük lábán okoztak súlyos sérülést. Sokan az elsősegélynyújtást követően nem is engedték kórházba szállítani magukat.

A helyszínre érkező szakértők szerint ismeretlenek katonai támadó gránátot hajíthattak a tömegbe. Úgy vélik, a nagy erejű gránátot sokáig nyirkos helyen tarthatták, mert nem fejtette ki teljes romboló hatását. A fegyver talán a még Dnyeszter-melléki szakadár területen történt fegyveres konfliktus idején került a támadók kezébe. A történtek pontos okaira további vizsgálatokkal derítenek fényt.

Victor Catan belügyminiszter csütörtök délelőtti közleménye szerint elképzelhető, hogy a detonációt helyi huligánok vagy köztörvényes bűnözők okozták, ám "nem zárható ki a terrorista akció sem". Az ügyészség mindenesetre terrorizmus címén indított bűnvádi eljárást az ügyben.

A történtek miatt Vlad Filat miniszterelnök rendkívüli kormányülést hívott össze, amelyen elmondta, hogy a támadás idején a kormányhivatalhoz beérkezett két telefonhívás, és a telefonáló erőszakos leszámolással fenyegetőzött. Filat szerint nem derült ki, hogy a telefonáló kit fenyeget, de a miniszterelnök a kialakult helyzet alapos kivizsgálását kérte az illetékes szervektől.

Mindeközben fél órával a szerdai incidensről tartandó ügyészségi tájékoztató előtt egy ismeretlen férfi jelent meg kézigránáttal a kezében a chisinaui főügyészség épületénél, és azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja magát. A rendőrség lezárta a környéket, leállították a főváros központján áthaladó forgalmat. A férfi később feladta magát a rendőrségnek, és mint kiderült, ennek az incidensnek semmi köze nem volt a szerdai robbantáshoz, a férfi csupán a fia ellen indított bűnvádi eljárás ellen tiltakozott.

Az Európa legszegényebb országának számító Moldovában áprilisban, a parlamenti választások után törtek ki zavargások, amelyekért a hatóságok a szomszédos Romániát tették - felbujtóként - felelőssé. A tavaszi kisinyovi tömegtüntetéseken ketten meghaltak és sokan megsebesültek. Az országot vezető kommunista párt nyolc évi kormányzás után idén nyáron rákényszerült, hogy átadja a hatalmat egy Európa-párti szövetségnek, de a hatalomváltás még mindig nem zajlott le teljes egészében.