Ismét rakétákkal kísérletezett Észak-Korea

Vágólapra másolva!
Öt rövid hatótávú rakétát lőtt fel Észak-Korea hétfőn, az újabb rakétakísérletekkel egy időben megtiltották a hajózást az ország partjainál - írja a BBC. Észak-Korea legutóbb júliusban lőtt ki rakétát, a mostani teszt előtt  néhány nappal még az atomtárgyalásokba való visszatérést tervezte.
Vágólapra másolva!

Újabb rakétakísérletet hajtott végre hétfőn Észak-Korea - adta hírül a Yonhap dél-koreai hírügynökség. A kelet-ázsiai sztálinista ország területéről öt rövid hatótávolságú rakétát lőttek föl a Koreai-fésziget keleti oldalán.

A koreai hírügynökséget idéző BBC szerint Észak-Korea keleti és nyugati partja mellett is hajózásmentes övezetet jelölt ki október 10. és 20. között. Legutóbb idén júliusban hajtottak végre rakétakísérletet Észak-Koreában.

A lépés azért váratlan, mert Phenjan néhány napja jelentette be, hogy szeretne visszatérni az atomprogramjáról szóló többoldalú nemzetközi tárgyalásokhoz. A BBC szerint ez a szándék is annak köszönhető, hogy a diktatórikus ország kezdi érezni az ellene hozott ENSZ-szankciók hatását.

Hétfőn délelőtt Dél-Korea még tárgyalásokat javasolt északi szomszédjának arról, hogy megvitassák a határokon átnyúló árvizek szabályozását, illetve hogy újabb lehetőséget teremtsenek a koreai háború miatt szétszakított családok egyesítésére. Észak ezekre a megkeresésekre egyelőre nem válaszolt.

Az ENSZ az után vezetett be újabb büntető korlátozásokat Észak-Koreával szemben, hogy az ország májusban föld alatti atomkísérletet hajtott végre. Észak-Korea a múlt hónapban azt is bejelentette, hogy a rendelkezésére álló plutóniumot fegyvergyártásra fordítja.

Közben közölték, hogy már az urándúsítási programjuk is jól halad, a dúsítás utolsó szakaszában vannak: ez egy másik módja lenne annak, hogy Észak-Korea atomfegyvereket gyártson. A BBC szerint Észak-Koreának hat atombombához elegendő plutóniuma van, ahhoz azonban valószínűleg nincs meg a technológiájuk, hogy olyan kicsi atombombákat gyártsanak, amelyeket rakétákra is fel lehet szerelni.