Putyin pártja győzött az orosz helyhatósági választásokon

Vágólapra másolva!
Mintegy 80 százalékos győzelmet aratott Vlagyimir Putyin pártja, az Egységes Oroszország Párt az oroszországi regionális parlamenti és helyi önkormányzati választásokon. Többen vitatják a választások tisztaságát.
Vágólapra másolva!

Elsöprő győzelmet aratott, mintegy 80 százalék körüli arányt ért el az Egységes Oroszország Párt az Oroszországi Föderáció 75 régiójában vasárnap tartott különböző szintű regionális parlamenti és helyi önkormányzati választásokon: a Mari Autonóm Köztársaság (Mari El) és a Tulai terület parlamentjében többséget, illetve kétharmados többséget szerzett, a moszkvai városi dumában 35 mandátum közül 32 lesz a párté.

Az Egységes Oroszország Pártot a hatalom pártjának is nevezik: az állami dumában több mint kétharmados többséggel bír. Elnöke Vlagyimir Putyin jelenlegi kormányfő, aki nem tagja a pártnak.

A moszkvai dumába az Egységes Oroszország Párt mellett csak a Gennagyij Zjuganov vezette kommunista párt (KPRF) jutott be, és a korábban képviselt pártok közül kiszorult a parlamenten kívüli liberális Jabloko. Az eddigi moszkvai dumában az Egységes Oroszország Pártnak 29, a kommunistáknak 4 és a Jablokonak 2 mandátuma volt.

A KPRF nevében a párt központi bizottságának titkára, Szergej Obuhov választási csalásokról beszélt az Interfax hírügynökségnek azzal, hogy a független szervezetek által végzett exit poll (a szavazóhelyiségekből kilépő választók megkérdezése) értelmében a párt 18-21 százalékot szerzett Moszkvában, a szavazatok 96 százalékának összeszámlálása után viszont a központi választási bizottság 13 százalékos eredményt közölt.

Szergej Mironov, az Igazságos Oroszország és a parlament felsőházának elnöke ugyancsak súlyos kételyeinek adott hangot a moszkvai választással kapcsolatban, és szintén az exit polltól való eltérésre utalt. Mint mondta, az egyes szavazókörzetek választási bizottságaiból számos helyen a helyiség bezárása után eltávolították a párt - továbbá a Jabloko - képviselőit, akik így nem tudtak részt venni a szavazatok számlálásában. "Az eredmény láttán világos, hogy miért volt erre szükség" - mondta.