Kiáll a meleg katonák mellett Obama

Vágólapra másolva!
Barack Obama amerikai elnök egyértelművé tette, hogy megszünteti a homoszexuálisokat a hadseregben érő negatív diszkriminiációt.
Vágólapra másolva!

Obama az egyik legbefolyásosabb amerikai melegszervezet, a Human Rights Campaign (HRC) rendezvényén, Washingtonban mondta azt, hogy meg fogja szüntetni azt a gyakorlatot, miszerint a homszexualitásukat nyíltan vállalók nem szolgálhatnak az amerikai hadseregben.

"Nem büntethetjük azokat a hazaszerető amerikaiakat, akik az országot szolgálják" - fogalmazott a melegszervezet vacsoráján az elnök, aki konkrét időpontot nem adott az 1993-as törvény visszavonására. Az utóbbi 16 évben 12 ezer amerikai katona volt kénytelen elhagyni szexuális orientációja miatt a hadsereget.

Obamát komoly kritika érte a homoszexuális közösség részéről, az elnök ugyanis a kampányban azt ígérte, hogy mind a hadsereg, mind pedig a melegházasság kérdésében konkrét lépéseket tesz majd, de ezek a döntések egyelőre nem születtek meg.

Vasárnap Washingtonban a melegjogokért fognak tüntetni.