Vágólapra másolva!
Vesztegetés és csalás miatt állhat bíróság elé Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök, az olasz alkotmánybíróság ugyanis megsemmisítette az őt védő törvényt. Berlusconi ennél durvább ügyeket is túlélt már különböző jogi trükkökkel, ráadásul szövetségesei jelezték, hogy mozgosítják szavazóikat Berlusconi támogatására. Az olasz kormányfő azt mondta, tiszteletben tartja a döntést, és közben óvatos ellentámadásba lendült: jelezte, hogy elégedetlen az alkotmánybírák választásának módjával.
Vágólapra másolva!

Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök mentelmi joga nem terjed ki korrupciós ügyeire - lényegében ezt állapította meg szerdán este az olasz alkotmánybíróság. Az alkotmánybíróság az - igazságügy miniszter, Angelino Alfano után elnevezett - Alfano-törvényt semmisítette meg, amely mentesítette a bírósági "zaklatások" alól az ország állam- és kormányfőjét és az olasz parlament két házának vezetőit. A tavalyi parlamenti választás után elfogadott törvény alapján, korábban felfüggesztették a Berlusconi ellen zajló peres eljárásokat.

Az alkotmánybíróság döntése könnyen Berlusconi miniszterelnöki posztjába kerülhet. Jelenleg két Berlusconi ellen folyó bírósági eljárás van függőben. "Nem lehetséges egy időben a legfőbb tisztviselőként és vádlottként szerepelni" - mondta Piero Longo, Berlusconi egyik ügyvéde.

Berlusconinak meg se kottyant

A lassan botrányhőssé váló (az utóbbi időben nőügyei miatt bírált) olasz kormányfő magabiztos. Pártja és kormánya támogatja, a BBC szerint ő ki szeretné tölteni a négyéves parlamenti ciklust, ami a második világháború után csak neki sikerült korábban az olasz kormányfők közül. Berlusconi szóvivője, Paolo Bonaiuti "politikai indíttatásúnak" nevezte az alkotmánybíróság döntését. "Silvio Berlusconi, a kormány és a (koalíciós) többség folytatja a kormányzást, ahogy azt tette 2008 áprilisa óta, azon az úton, amelyet az olaszok szavazataikkal kijelöltek" - nyilatkozta.

Berlusconi a Guardian szerint közölte, hogy tiszteletben tartja a bíróság döntését, de bírálta a testületet: "ez a rendszer, és mindenek fölött az a mód, ahogy a bíróság tagjait megválasztjuk, annak a kockázatát rejti, hogy felborul az egyensúly az állam hatalmi ágai között" - mondta.

A döntés előtt Berlusconi egyik fő politikai szövetségese, az Északi Liga vezetője, Umberto Bossi kijelentette a Reutersnek: "Ha a bíróság egyszerűen kidobja a törvényt, mi akcióba lendülünk, és mozgósítjuk az embereket".

Brit ügyvéd miatt kerülhet bajba

Berlusconi ellen a tulajdonában lévő médiavállalat, a Mediaset filmforgalmazási jogainak vásárlása során történt pénzügyi szebálytalanságok miatt indult az egyik függőben lévő büntetőper. Az olasz ügyészek gyanúja szerint a Mediaset az 1994-1999 közötti időszakban amerikai filmek forgalmazási jogának a megvásárlásakor, a vételárat meghaladó költségekről nyilatkozott, így Olaszországban jóval kevesebb adót fizetett be, mint amennyit kellett volna. A vád szerint az elsikkasztott pénzt - becslések szerint csaknem 90 millió eurót - a Berlusconi-klán külföldi számlákon helyezte el egy brit ügyvéd, David Mills segítségével.

Berlusconi elleni másik eljárás is Millshez kapcsolódik. Mills szerint Berlusconi megvesztegette őt, hogy hamis bizonyítékokat szolgáltasson két ügyben. Mills azt állítja, 600 ezer dollárt kapott szolgálataiért. A bíróság ebben az ügyben Millst négy év hat hónap börtönre ítélte. Mills tanácsadóként segítette Berlusconi cégeinek offshore-ügyleteit. A Mediaset ellen 1997-ben és 1998-ban is folyt bírósági eljárás, amelyekben brit ügyvéd volt a szakértő.

Berlusconi szennyese

A harmadik kormányfői ciklusát töltő Berlusconi már többször szembenézhetett az igazságszolgáltatással. A BBC szerint 2500 meghallgatáson kellett eddig megjelennie, 587-szer járt a rendőrségen és 174 millió eurót költött jogászokra.

A kormányfő tulajdonában lévő holdingot, a Fininvestet múlt hét végén 750 millió euróra büntették, mert az 1980-as években vesztegetéssel próbálta megszerezni a Mondadori kiadót, a rivális Compagnie Industriali Riunite (CIR) elől. A bírósági ítélet szerint Berlusconinak is volt felelőssége az ügyben, mivel ő vezette akkor Fininvestet, de mivel az ügy elévült, ezért a büntetést megúszta.

Egy másik eljárás során az derült ki, hogy Berlusconinak köze volt a Fininvest offshore-cégeinél vezetett könyvelés meghamisításához. Ebben az ügyben is az elévülés mentette meg: épp az eljárás idején módosították a hasonló ügyek elévülési idejét, ügyvédeinek pedig sikerült addig húzni a pert, hogy végül ne lehessen elítélni Berlusconit.

Forrás: AFP
Berlusconi két ügyvédje az alkotmánybírósági meghallgatáson

Berlusconi focicsapata, az AC Milan miatt is járt már bíróságon, mert kiderült, hogy egy játékosvásárlásnál hamisan könyveltek. Az ügy elévült, minden vádlottját felmentették 2005-ben. A Medusa Cinema-ügyet már nem úszta meg ilyen simán a miniszterelnök. Első fokon 16 hónap börtönre ítélték, mert rosszul számolt el az általa megszerzett filmgyártó vállalat 10 milliárd olasz lírájával. Fellebbezés után azonban ezt az ügyet is lerázta magáról Berlusconi: a másod fokon eljáró bíróság szerint nem lehetett bizonyítani bűnösségét. Ellenzéki szenátorok megvesztegetésével is vádolják, bár tagadja, hogy ilyesmit tett volna.

Sokan valószínűleg örülni fognak a mentelmi törvény megsemmisítésének. Egy korrupcióellenes párt például egyértelműen jelezte, hogy mi a véleménye az olasz kormányfőről. Szerdán egy molinót feszítettek ki az olasz parlament elé, tiltakozásul Berlusconi amnesztiaterve ellen. A kormányfő kegyelmet adna néhány börtönben ülő csalónak azzal a feltétellel, hogy hazahozzák a külföldi adóparadicsomokban tartott pénzüket. A molinón ez állt: "Viva don Silvio de Corleone!"