Nem fogott az Obama-varázslat Rión

Vágólapra másolva!
Hiába utazott el a döntés helyszínére pénteken Barack Obama, nem az ő városa, Chicago nyerte a 2016-os olipia rendezési jogát. Obama csalódott, de nem bánta meg, hogy személyesen lobbizott - közölte a Fehér Ház. A BBC szerint nincs miért bánkódnia, a győztes Rio de Janeiro egyszerűen vonzóbb volt nála.
Vágólapra másolva!

A Fehér Ház csalódottságát fejezte ki, amiért nem Chicago, hanem Rio de Janeiro nyerte el a 2016-os olimpia megrendezésének jogát. A chicagói pályázat sikertelensége nem Barack Obama amerikai elnök lobbizásának elutasítását jelenti - közölték. Obama pénteken a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ülésére utazott, ahol döntöttek az olimpia helyszínéről. Ő az első amerikai elnök, aki hivatali ideje alatt megjelent a NOB ülésén.

Obama a döntés előtt azt ígérte, az olimpia jó lehetőséget teremt arra, hogy újra összekössék Amerikát a világ többi részével. Korábban 25 évig élt Chicagóban, jelenleg is sokat tartózkodik ott, és ahogy fogalmazott: nagyon örülne, ha a családjával a szomszédságukban köszönthetnék a világot.

David Axelrod, Obama főtanácsadója azt mondta: az elnök személyes megjelenése a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ülésén "nem volt elég ahhoz, hogy legyőzzék a teremben jelen levő politikát", és egyéb tényezőket, amelyek szerinte Chicago ellenében hatottak. "Nem tekintem úgy, hogy elutasították az elnököt vagy a first ladyt" - mondta.

"Az elnök csalódott, ahogy azt gondolhatja is" - mondta a döntés után Robert Gibbs, a Fehér Ház szóvivője. Gibbs megjegyezte, az elnök semmit nem bánt meg, "nehéz lenne elriasztani attól, hogy bárhová elutazzon és bárkivel beszéljen erről az országról".

Az olimpia helyszínét négy város közül választották ki pénteken, Chicago mellett Tokió, Rio de Janeiro és Madrid volt a pályázók között. Chicago kapta a legkevesebb szavazatot, már az első körben kiesett. (Itt olvashatja a döntésről szóló cikkünket.)

Az amerikai MSNBC televízió azzal a megjegyzéssel közölte a koppenhágai döntést, hogy ez volt a legváratlanabb a NOB-szavazások történetében, hiszen Chicagót a két legesélyesebb város között emlegették. A chicagói pályázatnak több ezren szurkoltak a városban, a CNN szerint a korai kiesés sokkolta az ünnepelni érkező embereket. Az emberek nem tudtak mit kezdeni a döntéssel, nagyon készültek, azt hitték, jók az esélyeik, ott van Obama, ott van a first lady, de így sem jött össze. Teljesen össze voltak zavarodva - mondta a CNN riportere.

A BBC kommentárjában azt írja, jól tette Obama, hogy elutazott Koppenhágába. Az út semmiképpen nem volt fölösleges, hiszen az elnöknek dolga az is, hogy segítsen egy ilyen pályázatot, már csak azért is, mert munkahelyeket teremthet és gazdasági lehetőségeket tartogat. Ráadásul európai utazásán Obama tudott találkozni Stanley McChrystal tábornokkal, az afganisztáni erők parancsnokával.

Obama az utóbbi időben vesztett népszerűségéből az Egyesült Államokban és bár a világ többi részén még mindig népszerű, a BBC szerint ezúttal nem működött az Obama márkanév, nem jöbb be a varázslat. A BBC cikke szerint ez nem Obama hibája, egyszerűen nagy volt a várakozás személyes jelenléte miatt, de a győztes város vonzóbb volt nála.