Szétbontják Orbán és Sólyom kedvenc konzulátusát

Vágólapra másolva!
Hamarosan teljesen kipucolják azokat az irodákat, ahol a sydney-i főkonzulátus működött, amelyet Sólyom László és Orbán Viktor is meg akar menteni. A köztársasági elnök nyilatkozatai felháborították a szocialistákat, az ausztráliai magyarok azonban eközben amiatt aggódnak, hogyan kapják majd meg a nyugdíjukat, és hogy mi lesz a kedvenc magyar klubjaikkal.
Vágólapra másolva!

"Az itteni magyaroknak nagyon jó érzés volt, hogy van kihez fordulni. Még akkor is, ha nem mindig fordultak hozzájuk" - mondja a szerdán bezáró sydney-i magyar főkonzulátusról Halász Imre, egy 21 éve Ausztráliában élő magyar. "Valahol egyfajta biztonságérzetet adott, hogy itt vannak. Nagyon hiányozni fog" - teszi hozzá.

Halász Imre 65 éves, már jópár éve eladta éttermét, amelyben szakácsként, majd tulajdonosként is körülvette az ausztráliai magyarok közössége. A főkonzulátussal csak a régi időkben volt dolga sűrűn, mostanában feléjük sem nézett. Mégis állítja: a külképviselet bezárása az ausztráliai magyarok "közös ügye", amelyet mindenki rossz szemmel néz.

Balázs Péter külügyminiszter június 16-án jelentette be, hogy a magyar külképviseletek rendszerének racionalizálása miatt bezárnak négy nagykövetséget és nyolc főkonzulátust, köztük a legnagyobb ausztrál város, Sydney külképviseletét is. A bezárások ellen szinte azonnal tiltakozni kezdtek az érintett városok magyar szervezetei: Sydney-ben még aláírást is gyűjtöttek, de megemelték a hangjukat Chicagóban és Torontóban is.

"Tudjuk, hogy nehéz otthon, és nem olcsó a konzulátus fenntartása, de nem hisszük el, hogy ezt nem bírja ki az állam" - mondja Halász Imre. Szerinte a kinti magyarok még abban is benne lettek volna, hogy anyagilag hozzájárulnak a képviselet fenntartásához, erre azonban már biztos nem kerül sor: szeptember 30-án, a felszámolásra kijelölt külképviseletek közül utolsóként a sydney-i főkonzulátus is bezárta kapuit.

Mindent "lebontanak"

A főkonzulátus ügyében a sydney-i magyarok már írtak levelet Balázs Péter külügyminiszternek, Sólyom László köztársasági elnöknek és Szili Katalin volt házelnöknek is: a téma azonban csak a héten kapott igazán nagy sajtóvisszhangot, amikor Sólyom Orbán Viktor Fidesz-elnök ígéretével biztatta a helyi magyarokat. Sólyom azt mondta, hogy Orbán megígérte neki: újranyitja a konzulátust, ha a Fidesz kormányra kerül (erről és a nyilatkozat utáni felháborodásról korábbi cikkeinkben, itt olvashat). Az államfő később jelezte, hogy ő maga is az újranyitás pártján van.

Egy esetleges újrakezdéssel azonban megmenteni már nem lehet a 42 éve működő főkonzulátust, azt ugyanis a bezárás után teljesen felszámolják. A képviseletnek helyet adó, bérelt irodát vissza kell szolgáltatni, ezért a helyiségeket gyakorlatilag "lebontják" - mondta az [origo]-nak az utolsó napon, helyi idő szerint szerda délután a leköszönő sydney-i főkonzul, Nagy Bálint. "Most mindent fel kell itt számolni, eltüntetni a belső falakat, kiselejtezni a bútorokat és felszámolni a bérelt számítógépparkot. Ennek egynegyedét Canberrában, a megerősített nagykövetségen tudják majd hasznosítani, a többit viszont el kell majd kótyavetyélni" - mondta.

Miután a sydney-i főkonzulátus bezár, feladatait az ausztrál fővárosban, Canberrában található nagykövetség veszi át. Nagy Bálint szerint "ha megszervezik", lehet, hogy a canberrai konzul hetente fogadónapot tart majd Sydney-ben, egy másik EU-tagállam képviseletén kialakított ideiglenes irodában, és így "a szigorúan vett konzuli ellátás megmarad". Útlevél-ügyintézésért, vízumért, egyéb dokumentumokért azonban a 300 kilométerre lévő fővárosba kell utazni.

Nem lesz ugyanaz

Az iratkezelési munkákat tulajdonképpen el lehet végezni Canberrából is, de a konzuli tevékenységet, a kulturális szervezőerőt és a magyar közösség életében betöltött katalizátori szerepet nem lehet ellátni a korábbi színvonalon - mondta az [origo]- nak egy a diplomácia világát jól ismerő helyi forrás. A nagykövetségnek alapvetően az országok közötti diplomáciával kell foglalkoznia, a helyi közösségek, kinti magyarok és turisták istápolása pedig a konzulátus feladata: ez azonban Canberrából az ausztráliai magyarság eloszlása miatt nehézkes lehet.

A 2006-os népszámlálás során Ausztráliában 68 700 ember vallotta magát magyarnak, de a harmadik generációs leszármazottakkal és a határon túli területekről, Erdélyből, a Vajdaságból vagy a Felvidékről származó magyarokkal 150 ezer körül lehet a számuk. A hivatalos 68 700 ember közel fele, 28 600 magyar él Sydneyben, 23 500 pedig Melbourne-ben, a fővárosban, Canberrában a magyarok száma viszont elhanyagolható.

Épp ezért volt a sydney-i főkonzulátus feladata a magyarok közösségi életének élénkítése, de emellett a magyar-ausztrál gazdasági kapcsolatok serkentésével is foglalkoztak. A New South Wales-i Magyar Szövetség szerint Sydney Ázsia regionális gazdasági központja, Ausztrália gazdasági fővárosa, ahol a legtöbb főkonzulátus üzleti promóciós tevékenységet is folytat. "A távoli és steril kormányzati fővárosból, Canberrából, nem lehet folyamatos kapcsolatot tartani az üzleti partnerekkel, mint itt" - írták korábbi tiltakozó petíciójukban.

Sydney-ben a legnagyobb európai gazdasági érdekeltséggel bíró nagyvállalatok létrehoztak egy üzleti tanácsot, az European-Australian Business Councilt, amelynek Nagy Pál főkonzul is tagja volt. Ennek azonban vége lesz, miután a főkonzul várhatóan hazautazik, hogy új helyen, új megbízatást kapjon a Külügyminisztériumtól.

Nem unatkoztak a konzulátuson

A sydney-i főkonzulátus az elmúlt egy évben, mintegy 2500 ügyet intézett, amivel Nagy Bálint szerint a forgalmasabb konzulátusok közé tartozott. Az [origo] összehasonlításképp kikérte a Külügyminisztériumtől a többi bezárt konzulátus és néhány kisebb, megmaradó konzulátus, Jekatyerinburg, Nairobi és Almati forgalmi adatait is, ezeket a minisztérium későbbre ígérte. A távozó főkonzul szerint mindenesetre biztos, hogy ők nem unatkoztak Sydney-ben.

Vízumkérelmet a főkonzulátus keveset, csak havi körülbelül 10-et intézett, mivel Magyarországra az ausztrál állampolgároknak nem kell vízum. Útlevelet már többet, évi 300-500-at igényeltek náluk: főleg olyan magyar ősökkel rendelkező fiatalok, akik a dokumentummal az EU több országában is munkát vállalhatnak - mondta Nagy. A főkonzulátus gondoskodott továbbá évi 1000 Ausztráliába érkező diákról, mintegy 5000 turistáról, és 100-150 magyar bevándorlóról is.

A magyar közösség, Nagy Bálint szerint Sydney-ben nagyon nagy és szervezett, ezért nincs mindenhol szükség a konzulátus kezdeményezésére, de a részvételükre, a katalizátor-szerepükre mindenhol számítottak. Sydney-ben a főkonzul szerint 4 magyar klubház és több mint 80 kis szervezet működik, köztük népi táncosok, színjátszók, nyugdíjasklubok, katolikus csoportok, független szabadságharcosok, cserkészek és a többiek. Nem telt el úgy hét, hogy a helyi magyar lap, a Magyar Élet ne számolt volna be valamilyen eseményről, amelyben a konzulátus részt vett, ha nem is szervezőként, de védnökként, vagy legalábbis meghívottként - mondta az [origo]-nak Halász Imre.

Elszakadó szálak és elérhetetlen nyugdíjak

Halász szerint ezek a rendezvények nagyon fognak hiányozni, ha a konzulátus nélkül lassan elsikkadnak, hiszen a harmadik generációs magyaroknak, a kivándorlók unokáinak ezek jelentik az utolsó kapcsot Magyarországgal. Az idősödő férfi még évente hazalátogat Magyarországra, idősebbik fia azonban már csak 3-4 évente megy, fiatalabbik fia pedig utoljára 1995-ben volt otthon. Az unokák már magyarul sem nagyon beszélnek a nagyszülőkkel: megérteni még megértik a magyar szót, de válaszolni nem szívesen válaszolnak rá.

"Lehet, hogy csak addig járnak a gyerekek a magyar programokra, amíg a szülők viszik őket, de az biztos, hogy jól érzik magukat ott, és csak így lehet őket megfogni" - mondta a férfi. "Nekünk már mindegy, de nekik nagy veszteség lesz, ha végleg elveszítik a kötődésüket Magyarországhoz" - mondta.

Az idősebbek közben nem a magyar kötődésüket, hanem a magyar nyugdíjukat veszíthetik el a konzulátus bezárása miatt: a magyar államtól kapott havi, mintegy 100 dolláros nyugdíjhoz ugyanis félévente jelentkezni kell a külképviseleten - mondta a leköszönő főkonzul. Mivel Canberra 300 kilométerre van, csak a benzinköltség mintegy 150 dollár - tette hozzá. Halász Imre szerint az időseknek az ilyen ügyintézésekhez "képtelenség elmenni Canberrába".