Az írek kétharmada megszavazná a lisszaboni szerződést

Vágólapra másolva!
Egy friss közvélemény-kutatás szerint az írek közel kétharmada megszavazná október 2-án a lisszaboni uniós reformszerződést. Írország a tavalyi népszavazáson elutasította a dokumentumot, melynek életbe léptetése emiatt megrekedt.
Vágólapra másolva!

Az ír választópolgárok csaknem kétharmada elfogadná az Európai Unió reformszerződését a közelgő népszavazáson - derült ki a hétvégén nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásból. A Sunday Business Post című ír gazdasági lap megbízásából a Red C intézet által készített felmérés szerint a megkérdezettek 62 százaléka támogatná, 23 százalékuk pedig elutasítaná a szerződés elfogadását. A bizonytalanok aránya 15 százalék. Az újság ezt úgy értékelte, hogy az igenes tábor egyértelműen vezet, nem omlott össze, ellentétben a tavalyi kudarcos népszavazás előtti helyzettel.

A dublini kormány amellett kampányol, hogy a lakosság fogadja el a lisszaboni szerződésként emlegetett dokumentumot az október másodikai referendumon. Az írek a tavaly népszavazáson elutasították az EU döntéshozatali mechanizmusát javítani akaró szerződést. Írország az egyetlen olyan európai uniós tagállam, amelyben kötelező népszavazást kiírni a lisszaboni szerződésről.

Dublin később engedményeket csikart ki Írország számára olyan kulcsfontosságú kérdésekben, mint az ország semlegessége, a művi terhességmegszakítás, az ír EU-biztos megőrzése. Ennek hatására a lakosság többsége most már támogatja a szerződés elfogadását.

A tavalyi népszavazás előtt a szerződés elutasításáért kampányoló ír milliomos üzletember, Declan Ganley vasárnap bejelentette, hogy korábbi döntését megváltoztatva mégis beszáll az idei kampányba is. Azt mondta: az igenes tábor "zagyvaságai" késztették erre, bár hozzátette, hogy ezúttal jelentősen szerényebb anyagi eszközök állnak az ellenzők rendelkezésére. Ganley azután hátrált ki a második referendum kampányából, hogy az Európai Parlament júniusi választásán megbukott az általa alapított Libertas európai mozgalom.