Megnyilt a határ Észak- és Dél-Korea közt

Vágólapra másolva!
Ismét megindulhat az áru- és személyforgalom az Észak- és Dél-Koreát elválasztó demilitarizált zónán keresztül, a megbékélés szimbólumának tartott keszongi ipari parknál. Az elszigetelt észak-koreai állam az utóbbi időben igyekszik rendezni kapcsolatait a világgal, Kim Dzsong Il legfőbb vezető például felszólította az Egyesült Államokat, hogy 56 év után kössenek végre békeszerződést.
Vágólapra másolva!

Helyreállt a közlekedés Észak- és Dél-Korea közt, a két ország által közösen üzemeltetett Keszong ipari parkjánál. A jövőben a határ a korábbi hat helyett naponta 23 alkalommal nyílik meg, és nem korlátozzák az átlépő személyek számát sem - mondta Szöulban újságíróknak Li Dong Dzsu újraegyesítési miniszter.

A keszongi ipari park a két Korea közti enyhülés szimbóluma: 110 gyárat működtetnek itt dél-koreai cégek, amelyekben összesen 40 ezer észak-koreai munkás dolgozik. A közös projekt az után indult 2000-ben, hogy az idén augusztusban elhunyt Kim De Dzsung dél-koreai elnök Phenjanba látogatott és találkozott Kim Dzsong Il észak-koreai vezetővel.

Az északi kormány tavaly decemberben szigorú korlátozásokat léptetett életbe a határon. A feszültség akkor éleződött ki újra, amikor tavaly év elején a konzervatív Li Mjong Bak elnök került hatalomra Szöulban, illetve Észak-Koreai újrakezdte nukleáris- és rakétakísérleteit. Azóta azonban ismét enyhült a két ország viszonya: Phenjan engedélyezte a turistautakat és a családegyesítő találkozókat, illetve delegációt küldött Kim De Dzsung temetésére is.

Az észak-koreai állami rádió azt is közölte: Kim Dzsong Il felszólította az Egyesült Államokat, hogy hagyjon fel "ellenséges politikájával" és írjon alá békeszerződést Phenjannal. A washingtoni külügyminisztérium nem kívánta kommentálni a felhívást. Az 1950 és 1953 közti koreai háborút máig nem zárta le békeszerződés, Észak-Korea hivatalosan a mai napig hadban áll Dél-Koreával és az Egyesült Államokkal, amely 28 ezer katonát állomásoztat délen. A két országot egy négy kilométer széles, részben aláaknázott demilitarizált övezet választja el egymástól.