Az EU megbénításával fenyegetőzik Berlusconi

Vágólapra másolva!
Berlusconi szerint az Európai Bizottság közvetve bírálta Olaszországot, ezért most azzal fenyegetőzik, hogy megbénítja az EU döntéshozatalát, ha nem tiltják meg a Bizottság tagjainak, hogy nyilvánosan beszéljenek. A szocialista frakció vezetője szerint Berlusconi ismét bebizonyította, hogy Európa-ellenes.
Vágólapra másolva!

Azzal fenyegtőzik Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök, hogy megbénítja az Európai Unió döntéshozatali mechanizmusát, ha Brüsszelben nem tiltják el az Európai Bizottság tagjait és szóvivőiket a nyilvános megszólalásoktól - írja a Reuters.

A Bizottság jelentést kért arról, hogy Olaszország és Málta miért fordított vissza Líbia felé egy menekültekkel teli hajót. Berlusconi haragját ez váltotta ki, szerinte ezzel közvetve bírálták Olaszországot. Dennis Abbott, a regionális ügyekért felelős elnök szerint teljesen normális, hogy információkat kérnek egy ilyen esetben.

Berlusconi ezt nem így gondolja: azt mondta, Olaszország addig nem vesz részt egyetlen szavazásban sem, és ezzel blokkolja a bizottság munkáját, amíg nem születik olyan szabály, hogy csak a Bizottság elnöke és az ő szóvivője beszélhet nyilvánosan bármilyen témában.

Az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetője, Martin Schulz szerint az olasz kormányfő ezzel ismét mély Európa-ellenes érzelmeiről adott tanúbizonyságot.