A magyar nagykövetségen is kiakadt Kuba

Vágólapra másolva!
Felháborodással fogadta Kuba, hogy öt európai ország - köztük Magyarország - diplomatája felkereste egy letartóztatott ellenzéki családját. A Reuters szerint a kubai kormány behívatta a diplomatákat és közölte velük, hogy veszélybe sodorták az EU és Kuba közötti párbeszédet. Az ellenzéki férfit köztörvényes vádak alapján tartóztatták le, és az európaiakat aggasztja, hogy ez valamilyen új taktika a kubai hatóságok részéről.
Vágólapra másolva!

Öt európai ország - az Európai Unió elnökségét jelenleg betöltő Svédország, Nagy-Britannia, Németország, Lengyelország és Magyarország - havannai nagykövetségének képviselője kereste fel csütörtökön az ellenzéki Darsi Ferrer családját, akit múlt hónapban őrizetbe vettek, hogy megakadályozzák politikai tevékenységét.

Ferrer nyílt kritikusa a kubai kormánynak, és példátlan módon még kisebb felvonulásokat is szervezett, amelyeken emberi jogi helyzet javítását követelték - írja a CNN. Felesége szerint ugyanakkor hivatalosan nem politikai vádakkal tartóztatták le, hanem "verbális agresszió" és cementlopás miatt. Az asszony állítja, hogy nem lopták a vádban szereplő két zsáknyi cementet, hanem a szomszédoktól kapták.

A kubai kormány nem közölt részleteket Ferrer ügyéről, viszont a Reuters szerint behívatta a férfi családját meglátogató nagyköveteket, illetve a képviseletek más munkatársait, és közölte velük, hogy veszélybe sodorták az EU és Kuba közötti nemrég újrakezdett párbeszédet. "Az üzenet lényege az volt, hogy a látogatás beavatkozást jelent Kuba belügyeibe, és kockázatot jelent a politikai párbeszédre. Elég erős lépés volt" - idézett a Reuters egy névtelenül nyilatkozó európai diplomatát.

A Külügyminisztérium közölte, hogy a látogatáson és a kubai kormány által kezdeményezett találkozón magyar részről a követség ideiglenes ügyvivője vett részt (Horvát János nagykövet ugyanis nem tartózkodik Kubában). A minisztérium szerint Ferrer meglátogatását a svéd követség kezdeményezte, és a "látogatás kubai nagykövetségünk tájékoztatása szerint rendben, incidensek nélkül zajlott le". A tárca hozzátette: "A magyar kormány a parlamenti pártok konszenzusán alapuló értékelvű Kuba-politikát folytat, mely illeszkedik az Európai Unió által meghatározott irányelvekhez. E közös politika jegyében hazánk kiegyensúlyozott viszonyra törekszik a kubai vezetéssel, ugyanakkor kapcsolatot tart a kubai civil szféra képviselőivel is."

Kubában látszólag több szempontból is enyhült a politikai diktatúra, mióta a betegeskedő Fidel Castro átadta a hatalmat öccsének, Raúl Castrónak, jogvédő szervezetek szerint azonban az elmúlt három évben még soha nem volt annyi ellenzéki rács mögött, mint most.

A Ferrer családját felkereső svéd diplomata, Ingemar Cedeberg közölte, hogy a letartóztatott férfi "az ellenzékiség egyfajta új képviselője", de bíznak benne, hogy köztörvényes vádak alapján történt letartóztatása csak egyedi eset, és nem egy újfajta taktikát jelez az ellenzékiekkel szembeni fellépésben. "Manapság a hatóságok nemcsak a szokásos eszközöket, a rövid letartóztatásokat alkalmazzák. Megpróbálnak valami újat kitalálni" - idézte a CNN a diplomatát, aki szerint ezek a fejlemények nagyon aggasztóak.