56 éve szétszakított koreai családok találkozhatnak

Vágólapra másolva!
A koreai enyhülés újabb jele, hogy fél évszázada szétszakított családok tagjai találkozhatnak újra egy észak- és dél-koreai kétoldalú megállapodás értelmében. A Vöröskereszt közvetítésével tető alá hozott megállapodás szerint szeptember-október fordulóján tartják majd a találkozót.
Vágólapra másolva!

Észak- és Dél-Korea megállapodott, hogy folytatják a koreai háború miatt szétszakított családok újraegyesítését - írja a BBC. Az egyesítések még 2000-ben kezdődtek, de másfél éve Phenjan megakasztotta a folyamatot a két állam romló viszonya miatt. A koreai háború során szétszakított több tízezer család töredéke találkozhat csak szeptember 26. és október 1. között.

A családegyesítésekről döntő megbeszélést a Vöröskereszt szervezte a Kumgang-hegyi üdülőközpontban, Észak-Koreában. A két ország jogilag még háborúban áll, mivel csak egy fegyverszüneti szerződést kötöttek 1953-ban, amit idén felmondott Észak-Korea. A szétszakított családok így 56 éve nem tudnak érintkezni - se postai, se telefonos, se elektronikus úton.

Észak-Korea tavaszi atom- és rakétakísérletei után enyhített ismét politikáján. Fogadták Bill Clinton korábbi amerikai elnököt, elengedtek két korábban elfogott amerikai újságírót és egy dél-koreai munkást, és magas szinten képviseltették magukat Kim De Dzsung egykori dél-koreai államfő temetésén.