Kivizsgálják a CIA erőszakos vallatásait

Vágólapra másolva!
Kivizsgálja az amerikai kormány azokat a feltételezett visszaéléseket, amelyeket a CIA követett el a terrorizmussal gyanúsítottak kihallgatása közben - jelentette be hétfőn az amerikai igazságügy-miniszter. Egy hétfőn nyilvánosságra került CIA-jelentés szerint egy foglyot például azzal fenyegettek meg, megölik a gyerekeit, ha nem beszél.
Vágólapra másolva!

Az amerikai kormány kivizsgálja azokat a feltételezett visszaéléseket, amelyeket a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) munkatársai követtek el gyanúsítottak kihallgatása közben - jelentette be hétfőn Eric Holder igazságügy-miniszter. A vizsgálatnak azt kell kiderítenie, hogy törvényt sértettek-e a CIA tisztjei, amikor durva módszerekkel próbálták szóra bírni az őrizeteseket.

A döntést Holder aznap jelentette be, amikor újabb részletek kerültek nyilvánosságra arról, hogyan bántak az amerikaiak a rabokkal. Az újonnan közzétett belső CIA-jelentés szerint a vallatótisztek egy esetben azzal fenyegettek meg egy foglyot, aki a feltételezés szerint részt vett a 2001. szeptember 11-i terrormerényletekben, hogy megölik a gyerekeit, ha nem beszél. Egy másik őr pedig azt mondta egy fogolynak, hogy a szeme láttára fogja megerőszakolni az anyját. A kormányt egy szövetségi bíró kötelezte a titkos jelentés közzétételére.

A Washington Post szerint a vizsgálatot vezető ügyésznek tucatnyi olyan esetet kell kivizsgálnia, amelyekben valószínűleg megsértették a kínzás tilalmára vonatkozó törvényt. Az ügyész jogköre viszonylag szűk lesz, csak annyit tehet, hogy megvizsgálja, elegendő bizonyíték van-e az eljárás indításához.

A CIA vallatótisztjei körében különösen a vízbefojtást imitáló technika volt kedvelt : a New York Times szerint 266-szor alkalmazták az al-kaidás gyanúsítottak megtörésére. Megszokott módszer volt még az egyhetes alvásmegvonás vagy a meztelenre vetkőztetett foglyok kényelmetlen és fájdalmas pozitúrákba rendezése.

Bill Burton elnöki szóvivő ugyancsak hétfőn jelentette be, hogy a kormány olyan új, a terrorizmussal kapcsolatba hozott emberek kihallgatását felügyelő részleget alakít, amely közvetlenül a Fehér Háznak lesz alárendelve. Barack Obama amerikai elnök ezzel is el kívánja határolni magát elődje, a George Bush vezette kormányzat terrorellenes politikájától.