Kiszabadult az egyik legfiatalabb guantánamói rab

Vágólapra másolva!
Hét év raboskodás után hazatért Afganisztánba az egyik legfiatalabb guantánamói rab. A fiatalember kora nem tisztázott, rokonai szerint 19 éves, a Pentagon viszont azt állítja, hogy ennél idősebb.
Vágólapra másolva!

Kiszabadult az egyik legfiatalabb guantánamói rab, Mohammed Jawad. A fiatalember hét év fogság után hétfőn térhetett vissza Afganisztánba, ahol nagy örömmel várták rokonai - írja a New York Times.

A fiút 2002-ben Kabulban fogták el, és azzal vádolták, hogy kézigránátot dobott egy amerikai járműre egy összecsapás során, amelyben két amerikai katona és egy tolmács megsebesült. Először egy afganisztáni börtönbe, majd egy hónappal később a Kuba területén lévő amerikai börtöntáborba, Guantánamóra került.

Egy katonai bíróság egy hónapja döntött szabadon bocsátásáról a hiányos bizonyítékok, és fiatal kora miatt. Jawad kora nem tisztázott, rokonai szerint ugyanis mindössze 12 éves volt a bebörtönzésekor, így most 19 éves. A Pentagon viszont egy csontvizsgálatra hivatkozva állítja, hogy a fiú 17 éves volt, mikor elfogták.