Altatótúladagolás okozta Jackson halálát

Vágólapra másolva!
Altatótúladagolás okozta Michael Jackson halálát - írta a halottkém jelentésére hivatkozva a CNN. A szakértői jelentés szerint végzetes mennyiségű gyógyszerkeverék került az énekes szervezetébe néhány órával halála előtt. Jackson többféle nyugtatót is kapott. A készítményeket Jackson orvosa adta be az álmatlansággal küzdő énekesnek. 
Vágólapra másolva!

Altató-túladagolás okozta Michael Jackson halálát - írta hétfőn a CNN a Los Angeles-i halottkém jelentésére hivatkozva. Az AP hírügynökség ugyancsak a jelentés alapján azt írja: a halottkém szerint emberölés történt. A halottkém hivatala nem kívánt nyiltakozni a CNN-nek, mindössze annyit közölt: a jelentésről szóló hírek nem tőlük szivárogtak ki.

A popsztár vérében halálos mennyiségű propofolt, egy igen erős, többek között műtéti altatásokhoz használt szert találtak. A szakértői jelentés szerint végzetes mennyiségű gyógyszerkeverék került az énekes szervezetébe néhány órával halála előtt. Jackson az erős érzéstelenítő hatású propofolon mellett több más nyugtatót is kapott.

A 32 oldalas jelentésben - a CNN szerint - az olvasható, hogy Conrad Murray, a popsztár magánorvosa a rendőröknek azt mondta: álmatlansággal kezelte hat héten keresztül a popsztárt. Murray közölte: minden este 50 milligramm propofolt adott be Jacksonnak. Az orvos azonban attól tartott, hogy Jackson függővé vállhat a szertől, így a popsztár halála előtti napokban megpróbálta leszoktatni Jacksont, és egyszerre több, gyengébb hatású altatót adott be az énekesnek.

Murray rekonstruálta a nyomozóknak, mi történt június 25-én, Jackson halálának napján. Az orvos hajnali fél 2-kor 10 miligramm Valiumot, hajnali 2-kor 2 miligramm szorongás elleni Ativant, hajnali 3-kor 2 miligramm Versed nyugtatót, hajnali 5-kot újabb 2 miligramm Ativant, reggel fél 8-kor újabb 2 milligramm Versedet adott be az énekesnek. Murray szerint Jackson 10:40-kor további altatót kért, ekkor még 25 milligramm propofolt kapott.

Az orvos szerint Jackson ezután végre elaludt. Tíz perccel később Murray kiment a mosdóba. A rendőröknek az orvos azt mondta, maximum két percig lehetett távol, miután visszaért, Jackson már nem lélegzett. Az orvost emberöléssel gyanúsítják. Egyelőre nem emeltek vádat ellene, de a CNN szerint a halottkém jelentése alapján minden bizonnyal ez fog történni.

Az 50 éves popsztár Los Angeles-i otthonában halt meg június 25-én. Halálát hirtelen szívleállás okozta. Orvosa, Conrad Murray talált rá az ágyában fekvő, de már nem lélegző Jacksonra, akit sikertelenül próbált újraéleszteni.