Fúróval vallatott a CIA egy terroristagyanús foglyot

Vágólapra másolva!
A CIA fegyverrel és fúróval fenyegetve vallatott egy terroristagyanús foglyot évekkel ezelőtt - ez szerepel egy korábban készült belső jelentésben, amelyet hétfőn hoznak nyilvánosságra. A hétvégén kiszivárgott információk szerint a Bush-kormány idején nem indult eljárás a szabálytalan vallató tisztek ellen.
Vágólapra másolva!

Fegyverrel és fúróval akart szóra bírni egy terroristagyanús személyt évekkel ezelőtt az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) - derült ki abból az éveken át titokban tartott, de a jövő héten nyilvánosságra kerülő jelentésből, amelyről a The Washington Post a hét végén számolt be.

A CIA vallató tisztjei 2002-ben többször is pisztollyal hadonászva igyekeztek megoldani az egyik makacsul hallgató fogoly, a Cole hadihajó elleni 2000. évi merénylet kitervelésével vádolt Abd al-Rahim al-Nasiri nyelvét, legalább egy alkalommal pedig fúrógéppel akarták vallomásra kényszeríteni. Al-Nasiri az al-Kaida terrorszervezet egykori Perzsa-öbölbeli vezetője volt.

A CIA egykori vallatásairól készült belső vizsgálati jelentést hétfőn hozzák nyilvánosságra. A kiszivárgott részletek szerint a vallató tiszt egy alkalommal elektromos fúrót közelített a gyanúsított testéhez, ki- és bekapcsolva a készüléket. Egyszer lövést adtak le a szomszédos szobában, hogy al-Nasiri azt higgye, kivégezték az egyik foglyot - írja a lap.

Az amerikai törvények szerint a rabok halállal való fenyegetése kínzásnak minősül és tilos. A CIA-jelentést előzetesen kiszivárogtató, névtelenséget kérő források szerint a durva vallatási technikák nem jártak eredménnyel, a rabokból nem sikerült kihúzni használható információt. Az ügyben 2004-ben volt a belső vizsgálatot, de a jelentést - amelynek nyilvánosságra hozataláért több polgárjogi szervezet harcolt - eddig titokban tartották.

A The Washington Post értesülései szerint a pisztollyal fenyegető vallató tisztet a CIA-n belül megfegyelmezték, a Bush-kormány azonban nem emelt vádat ellene. Az előzetes információkból nem derült ki, hogy hány tiszt érintett az ügyben. A durva vallatások idején érvényes szabályok engedélyezték, hogy kiemelt foglyok esetében alvásmegvonást és a vízbe fulladás érzetét keltő vallatási módszert alkalmazzanak.