Romák ellen tüntetett a Szlovák Testvériség

Vágólapra másolva!
A romák ellen tüntetett szombaton délután a kelet-szlovákiai Korompán (Krompachy) a sokak által szélsőségesnek tartott Szlovák Testvériség (Slovenská Pospolitost) civil szervezet.
Vágólapra másolva!

A Szlovák Testvériség többnyire feketébe öltözött és borotvált fejű 80-100 hívéhez Korompa központjában mintegy 300-400 helyi és környékbeli lakos is csatlakozott. Közösen bírálták a hatóságokat, azt állítván, hogy nem tesznek semmit úgymond a romák bűnözésének megállítására. Azt állították továbbá, hogy a városban tarthatatlan a közbiztonság helyzete, az emberek elleni támadások, a lopások mindennaposak.

A tüntetést nem jelentették be, és a közrend megsértése esetén a hatóságok beavatkoznak - mondta újságíróknak Imrich Holecko polgármester-helyettes.

A rendőrség megerősített létszámban vonult fel, a főtér közelében egy vízágyút és egy lovas rendőri egységet is készenlétbe helyeztek.

A rendőrök a tüntetőket már a városba érkezéskor igazoltatták. Két, tüntetőket szállító autóbuszt állítólag nem engedtek be a városba. A rendőrök őrizetbe vették Marián Kotlebát, a Szlovák Testvériség volt vezetőjét is, aki szintén a tüntetésre tartott.

A korompai romatelep több száz lakójának többsége már pénteken elhagyta lakóhelyét, és a környékbeli rokonokhoz, illetve az erdőbe húzódott.

Hasonló tüntetés volt két hete a szintén kelet-szlovákiai Szentmihályfalván. Ott a be nem jelentett tüntetést a hatóságok erővel feloszlatták. Az összecsapásokban hét személy - öt rendőr és két civil - megsérült. Mintegy 30 személyt őrizetbe vettek, majd kihallgatás után elengedtek a rendőrök.