Balázs Péter szerint Robert Fico csúsztatott

Vágólapra másolva!
A Köztársasági Elnöki Hivatal szerint Sólyom László június 19-én jelezte a szlovák nagykövetnek, hogy az augusztus 21-én Szlovákiába látogatna. Robert Fico szlovák miniszterelnök ezzel szemben azt állítja, csak napokkal korábban értesültek a látogatásról. Balázs Péter külügyminiszter az [origo]-nak azt mondta: Fico csúsztatott, a látogatás technikai előkészítését összemosta a hivatalos tájékoztatással.
Vágólapra másolva!

Sólyom László köztársasági elnök két hónnappal korábban, június 19-én jelezte a magyarországi szlovák nagykövetnek, hogy részt venne augusztus 21-én a szlovákiai Komáromban felállított Szent István szobor avatásán - olvasható a Köztársasági Elnöki Hivatal szombati közleményében. A Köztársasági Elnöki Hivatal azután adta ki a közleményt, hogy pénteken vita alakult ki arról, Magyarország mikor jelezte Szlovákia felé Sólyom látogatási tervét.

Robert Fico szlovák miniszterelnök péntek délután jelentette be rendkívüli pozsonyi sajótájékoztatóján, hogy Szlovákia nem engedi be területére a magyar államfőt. (Az erről szóló cikkünket itt találja.) A látogatást megtagadó szlovák diplomáciai jegyzék nem hivatalos fordításában az áll, hogy a szlovák külügyminisztérium "biztonsági kockázatokra való tekintettel" tagadta meg Sólyom Lászlónak a Szlovák Köztársaság területére történő belépését 2009. augusztus 21-én.

Mi volt két hónapja?

Sólyom László végül úgy döntött: nem lépi át a határt. A köztársasági elnök újságíróknak pénteken azt mondta: a szlovák fél több mint két hónapja tudott a látogatási tervről, és az utóbbi napokig mindenben együttműködést tapasztalt. Erre reagálva Fico péntek este a TA3 szlovák hírtelevíziónak azt mondta: hogy a szlovák fél nem tudott több mint két hónapja a tervezett látogatásról. A szlovák kormányfő szerint a pozsonyi magyar nagykövetség csak augusztus 13-án tájékoztatta a látogatási tervről a szlovák külügyet. Részletesebb információkat a szlovákok - Fico állítása szerint - csak kedden szereztek, amikor egy magyar küldöttség Révkomáromban járt, hogy előkészítse a látogatást.

Szombati közleményében a Köztársasági Elnöki Hivatal azt írta, hogy Peter Weiss szlovák nagykövet június 19-én vette át megbízó levelét a köztársasági elnöktől. A nagykövet ezen a találkozón tudomásul vette Sólyom Lászlónak a látogatásról szóló tájékoztatását. Ez a diplomáciai érintkezésben a legmagasabb szintű hivatalos értesítésnek minősült - olvasható a közleményben. A Köztársasági Elnöki Hivatal szerint augusztus 19-ig nem érkezett olyan jelzés, amely arra utalt volna, hogy Szlovákia kifogásolja a köztársasági elnök utazását.

Fico a pénteki tévéinterjúban azt is kifogásolta, hogy Sólyom semmiféle érdeklődést nem mutatott az iránt, hogy találkozzon a szlovák államfővel. A miniszterelnök ezt hihetetlennek, elképzelhetetlennek, arrogánsnak minősítette. Szerinte a magyarok úgy viselkednek, mintha Dél-Szlovákia nem a Szlovák Köztársaság része, hanem Magyarország egyik járása lenne. "A Szlovák Köztársaságnak meg kell védenie, és meg fogja védeni szuverenitását" - mondta Fico.

A Köztársasági Elnöki Hivatal közleménye erről azt írja: június 19-e után a nagykövet ismét járt a Köztársasági Elnöki Hivatalban, ahol találkozott a magyar államfő külügyi főtanácsadójával. Megbeszélésen szóba került a szoboravatás témája, amelyről a szlovák nagykövet annyit közölt: a jelzett időpontban Ivan Gasparovic köztársasági elnök szabadságon van, így nem tud találkozni Sólyom Lászlóval, illetve nem tud részt venni az ünnepségen.

Fico csúsztat

Balász Péter külügyminiszter az [origo]-nak szombaton azt mondta: Robert Fico csúsztatott, amikor azt állította, hogy nem tájékoztatták Szlovákiát hónapokkal a látogatás előtt. Balázs szerint Sólyom László június 19-i tájékoztatását hivatalos közlésnek kell tekinteni. A nagykövetnek az a dolga, hogy feljegyezze és továbbítsa az ilyen közlést - fogalmazott Balázs. A külügyminiszter szerint közvetlenül a látogatás előtt technikai előkészületek is folynak, ennek során többek között az államfő munkatársai bejárják a helyszínt, engedélyt kérnek a testőrök rádiófrekvenciájának használatához. Az erre vonatkozó egyeztetések a látogatás előtt pár nappal kezdődtek el - mondta Balázs, aki szerint Fico ezt a technikai előkészítést mosta össze a hivatalos megkereséssel.

A köztársasági elnök és a nagykövet között történt június 19-i egyeztetésről szerettünk volna néhány kérdést feltenni a szlovák nagykövetségnek, a követség épületében azonban szombaton többszöri megkeresésünkre nem vették fel a telefont.

Várható lépések

Balázs Péter az [origo]-nak azt mondta: nem lehet szó nélkül hagyni az incidenst, arra mindenképpen magyarázatot fognak kérni. A külügyminiszter szerint be fogják kéretni a külügybe a szlovák nagykövetet. Balázs közölte: jövő héten Szlovéniában egy nemzetközi konferencián találkozni fog a szlovák külügyminiszterrel, várhatóan itt is fel fogja vetni a kérdést. Nemzetközi fórumokon is szóvá fogja tenni a történteket Magyarország - fogalmazott Balázs, aki szerint megengedhetetlen, hogy egy ország államfőjét nem engedik be egy ugyancsak a schengeni övezethez tartozó ország területére.

A várható lépésekről Sólyom még pénteken azt mondta: egy ilyen lépést nem lehet válasz nélkül hagyni és reméli, hogy a magyar diplomácia mindent elkövet, hogy ennek a lépésnek a súlyát éreztesse nemzetközileg. Az államfő hozzátette, hogy ettől függetlenül törekedni kell a jó viszonyra.

Bauer Edit: Botrányos a szlovák kormány intézkedése

Botrányos volt és mindféle jogalapot nélkülözött a szlovák kormány intézkedése, amelynek során Sólyom László magyar köztársasági elnököt pénteken nem engedték be Szlovákiába - mondta Bauer Edit, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MK) európai parlamenti képviselője a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejcén szombaton újságíróknak. A képviselő úgy fogalmazott: elsősorban a magyar külügynek van feladata a történtekkel kapcsolatban, mert teljesen egyértelmű, hogy a schengeni térség szabályzatát példa nélkül sértette meg a szlovák kormány. A schengeni térség lényegében az emberi mozgás szabadságáról szól, ennek korlátozása, ráadásul a legmagasabb közjogi méltóság esetében, példátlan - jelentette ki az MTI tudósítása szerint Bauer Edit.