Tehetségtelen az ENSZ-főtitkár egy norvég diplomata szerint

Vágólapra másolva!
Komolyan kritizálta Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár képességeit egy norvég diplomata. Az oslói békét tető alá hozó Mona Juul szerint hiányzik a karizma a világszervezet vezetőjéből, akit emiatt még Mianmar és Srí Lanka vezetői is lekezelően elutasítottak. Juul szerint a Bush-kormánynak és Kínának állt annak idején érdekében egy gyenge főtitkár, a mostani konfliktusok kezelésében viszont kevés, amit Ban nyújtani tud.
Vágólapra másolva!

Egy nyugalmazott norvég diplomata minden finomkodástól mentesen megírta véleményét Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárról egy titkos elemzésben - írja a Spiegel német lap internetes kiadása. Az írást azonban leközölte a - norvég külügyhöz a lap szerint lojális - Aftenposten című újság is.

Mona Juul norvég ENSZ-nagykövet azt írta, hogy "olyan időkben, amikor az ENSZ és más, több nemzetet tömörítő ügynökségek megoldásai szükségesebbek a globális konfliktusok kezelésében, mint bármikor eddig, Ban és az ENSZ távollétével tüntet".

Erre Ban mianmari látogatását hozta fel példának, ahol semmi nagy áttörést nem tudott elérni a katonai rezsim vezetőivel szemben. "Ibrahim Gambari ENSZ-megbízottnak komoly problémái támadtak, miután a 'legfelsőbb vezető' elbukta a küldetését, és a rangúni tábornokok nem akarnak már vele találkozni" - írta Juul.

Másik példának a Srí Lanka-i polgárháborút hozta fel Mona Juul. A fegyveres konfliktus súlyosbodása idején semmi komoly eredményt nem tudott felmutatni az ENSZ-főtitkár, több ezren haltak emiatt meg és még többen váltak földönfutóvá. A Srí Lanka-i vezetés is csak a háború megnyerése után volt hajlandó fogadni Bant.

Mona Juul férje, Terje Röd Larsen sokáig dolgozott az ENSZ-ben a főtitkár közelében, így szerezhetett tudomást elsőkézből a norvég diplomata Ban Ki Mun gyengeségéről. Az 1993-as oslói palesztin-izraeli megállapodás sikerében résztvevő Juul azt is írta Banról, hogy híján van az "erkölcsi tekintélynek". Szerinte sokszor a megbízottjai, küldöttei, főnökei sem elég karizmatikusak.

Ban vezetői képességeit a norvég diplomata a környezetvédelmi kérdésekben és a gazdasági világválság kezelésében is kritizálta. Juul szerint George Bush amerikai kormánya szándékosan lobbizott Ban megválasztásáért, mert "nem akartak egy aktív főtitkárt". Szerinte a jelenlegi amerikai vezetésnek is megfelel, bár keringenek pletykák róla, hogy nem választanák meg még egyszer. A többi nagyhatalom közül Kína elégedett Bannal, viszont Oroszország nem szereti őt a koszovói és grúziai fellépése miatt.

Juul szerint véget ért az az időszak, amíg még kivártak a tagállamok, hogy hátha változni fog Ban magatartása. A főtitkár karizmája azonban nem lett erősebb, és ez a hiány már problémát jelent. Ban Ki Munnak még hátravan főtitkári ideje fele.