Provokációnak tartják a szlovákok Sólyom László pénteki látogatását

Vágólapra másolva!
Tudatos provokációnak tartja a három legfőbb szlovák közjogi méltóság Sólyom László magyar államfő péntekre tervezett révkomáromi látogatását. Mint mondták, Sólyom nem szívesen látott vendég azon a napon, amikor Szlovákia arra emlékezik, hogy területét 41 évvel ezelőtt megszállták a Varsói Szerződés csapatai. Sólyom Szent István szobrának avatásán vesz részt Révkomáromban.
Vágólapra másolva!

A Szlovák Köztársaság elleni tudatos provokációnak minősítette Sólyom László magyar államfő péntekre tervezett révkomáromi látogatását a három legfőbb szlovák közjogi méltóság és a szlovák parlament külügyi bizottságának elnöke. Juraj Horváth, a szlovák parlament külügyi bizottságának elnöke szerint is diplomáciai provokáció, hogy a magyar államfő éppen augusztus 21-én, azaz azon a napon látogat Révkomáromba, amikor Szlovákia arra emlékezik, hogy területét 41 évvel ezelőtt megszállták a Varsói Szerződés (VSZ) csapatai.

Ivan Gasparovic államfő, Robert Fico kormányfő és Ivan Paska házelnök szerdán délután kiadott közös nyilatkozatukban leszögezték, hogy nem vállalnak felelősséget Sólyom László augusztus 21-i látogatásának következményeiért, beleértve a szlovák-magyar viszony rosszabbodását is. Mint írták, a magyar államfő ezen a napon nem szívesen látott vendég Szlovákiában.

Sólyom László pénteken délután azért látogat Révkomáromba, mert ünnepélyesen felavatják Szent István szobrát, és róla nevezik el a teret is, amelyen a szobor áll.

Ivan Gasparovic szlovák államfő "meggondolatlan döntésnek" tartja magyar partnere révkomáromi látogatását. Újságíróknak azt mondta, hogy számára ez nem meglepetés, mert Sólyom "szívesen portyázik" a volt történelmi Magyarország utódállamaiban. Mint mondta, a révkomáromi szoboravatásra ő nem kapott meghívást. Ha kapott volna, csak azzal a feltétellel ment volna el, hogy a város méltó helyet talál a Cirill és Metód-szoborcsoportnak, amelyet a két államfő közösen avathatott volna fel.

Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter ugyanakkor nem lát provokációt Sólyom látogatásában. Szerinte normális, hogy az Európai Unió államfői meglátogatják egymást. A látogatás dátumát azonban nem tartja megfelelőnek. Mint mondta, Magyarországon egy hasonló évforduló napján biztosan nem tenne látogatást.