Egy országot rántott a pokolba Baby P halála

Vágólapra másolva!
Két évvel ezelőtt egész Nagy-Britanniát sokkolta egy másfél éves kisfiú brutális halála. A Baby P-ként ismertté vált gyermeket saját anyja közreműködésével vertek és kínoztak halálra, és a bántalmazássorozat nem volt titok a gyermekvédelmisek, az orvosok és még a rendőrök előtt sem. A britek azóta is azt kutatják, hogyan történhetett ez meg egy fejlett és civilizált országban, de egyelőre csak a tanulságokig jutottak el, a megoldásig nem.
Vágólapra másolva!

Egy puffadt arcú, tátott szájú fiatal nő és két harmincas éveiben járó férfi fényképével voltak tele a brit újságok múlt héten, miután augusztus 11-én lejárt az a bírósági rendelet, amely szerint tilos volt közölni a nevüket és fotójukat. A nőt Tracey Connellynek hívják, a két férfi pedig Steven Barker és Jason Owen. Utóbbi kettő valójában egy testvérpár, de Jason Barker megváltoztatta a nevét, hogy megpróbálja elhatárolni magát a hármójuk által elkövetett bűncselekménytől. Ők voltak felelősek a kezdetben személyiségi jogi okokból csak Baby P-ként, majd később Baby Peterként ismertté vált másfél éves kifiú haláláért, amely brutalitása és az ilyen esetek megelőzésére létrehozott hatóságok tétlensége miatt megrázta egész Nagy-Britanniát.

Az ügyben indult nyomozás és bírósági tárgyalás hatalmas nyilvánosságot kapott, és a média is feltárt minden apró részletet az ügy szereplőiről, így az eljárás adatai és a sajtóbeszámolók alapján könnyen lehet rekonstruálni a történteket. A londoni mentők 2007. augusztus 3-án kaptak egy hívást, hogy egy gyermek rosszul lett a város északi részén található Haringey negyedben. Az ágyában fekvő kisfiút holtan találták meg a mentők, és a későbbi vizsgálatok megállapították, hogy súlyos bántalmazásokat szenvedett el. Bordái nyolc helyen eltörtek, teste tele volt horzsolásokkal és vágásokkal, fejét valószínűleg durva kutyaharapás érte, egyik foga kitört, több körme hiányzott, egyik ujja pedig meg volt csonkítva.

Két letartóztatás, hiába

A kisfiú halálát nemcsak a sokkoló brutalitás tette egyedivé. Kiderült, hogy a gyermekvédelmi hatóságoknak, a rendőrségnek és az orvosoknak több tucatszor lett volna lehetősége arra, hogy felfigyeljenek a gyerek durva bántalmazására, ők azonban legtöbbször elsiklottak felette. A fiú számos alkalommal került kórházba sérülésekkel, az Observer legutóbbi számában megjelent riport szerint két nappal a halála előtt is megvizsgálta egy gyerekorvos, de nem figyelt fel eltört csontjaira. Egy orvos és egy szociális munkás ugyan két különböző alkalommal is jelentette a fiú gyanús sérüléseit a rendőrségnek, és az anyját mindkétszer le is tartóztatták, de aztán elengedték. A második esetben épp a haláleset előtt egy nappal, 2007. augusztus 2-án közölték vele, hogy nem emelnek ellene vádat, mire a nő azzal reagált, hogy végre hazamehet és magához ölelheti a kisfiát.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Steven Barker, Tracey Connelly, Jason Owen (Barker)

A későbbi vizsgálatok alapján azonban egyértelmű, hogy az anya, a puffadt arcú 28 éves Tracey Connelly valójában nemcsak hogy szeretetet nem adott gyermekének, de komoly szerepe volt a halálában is. A kisfiút barátja, Steven Barker rendszeresen bántalmazta, ő azonban nem tett semmit ennek megakadályozására, az orvosok és szociális munkások előtt pedig a sérülésekről azt mondta, hogy egyszerűen csak balesetek eredményei. Egy alkalommal csokoládéval kente be a gyermek testének egyes részeit, hogy így fedje el a sebesüléseket. Máskor pedig azzal próbálta eloszlatni az aggodalmakat, hogy a kisfia hajlamos sérüléseket szerezni, és tart attól, hogy emiatt őt vonják majd felelősségre.

Ürülék és döglött állatok között

Közben azonban már a nő által fenntartott lakásban is áldatlan állapotok uralkodtak. Connelly a gyermekvédelmi hatóságoknak azt állította, hogy csak ő lakik ott négy gyermekével (akiknek apját nem sokkal Baby P születése után hagyta el), valójában azonban barátja, Steven Barker is ott élt, és 2007 júniusában odaköltözött a férfi testvére, az akkor 35 éves Jason Barker is nála húsz évvel fiatalabb barátnőjével és három gyermekével. Az Observer szerint tartottak három harci kutyát és néhány kígyót is.

A 2007 augusztusi haláleset után kiérkező rendőrök elszörnyedtek a lakásban uralkodó állapotokon. A padlón ürüléket és döglött egereket, valamint egy feldarabolt nyúl tetemét találták, a falakon patkányok által rágott lyukak voltak. A bírósági tárgyaláson Connelly apja elmondta, hogy látogatásaikor a lánya legtöbbször a a kanapén fekve cigarettázgatott és arról panaszkodott, hogy mennyire fáradt. Délnél előbb nem nagyon kelt ki az ágyból, és ha ébren volt, idejének nagy részét akkor is internetes chateléssel és online pókerrel töltötte.

Horogkeresztes kések gyűjtője

Connelly négy gyereke közül Peter volt a legkisebb, és az anyja lustálkodása miatt sokszor Steven Barker foglalkozott vele. Ekkor szenvedte el a legtöbb sérülést a kisfiú. A bírósági tárgyalás során felvetődött, hogy ezek közül többet a férfi Kaiser nevű rottweilere okozta, de a vád szerint Barker többször meg is ütötte a gyereket, és bántalmazta úgy is, hogy addig pörgette egy széken, amíg a fiú le nem esett róla.

Az írni és olvasni nem tudó Barker munkanélküli segédmunkás volt. Náci relikviákat gyűjtött, a rendőrség a haringey-i lakásban talált például horogkeresztes késeket. A bírósági tárgyaláson nővére elmondta, hogy már gyerekkorában is voltak szadista hajlamai, egyszer például élve megnyúzott egy tengeri malacot. Baby P halála sem rázta meg, a kiérkező mentők úgy emlékeztek, hogy a férfi csak állt előszobában, "mintha - ahogy egyikük a BBC-nek fogalmazott - csak buszra várt volna".

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Emlékmenet a kisfiúért

Az ügyészek szerint Steven Barker bátyja is kivette a részét a bűncselekményből, részben azzal, hogy nem védte meg a kisfiút, részben azzal, hogy maga is jelen volt a bántalmazásoknál, és időnként még nevetett is azon, ahogy testvére veri a gyereket. A két testvérnek már korábban is meggyűlt a baja a törvénnyel, 1995-ben vádat emeltek ellenük azzal, hogy megkínozták 82 éves nagyanyjukat, akitől követelték, hogy vegye be őket a végrendeletébe. Az asszony azt állította a rendőröknek, hogy unokái bezárták egy szekrénybe, és addig nem engedték ki, amíg nem járult hozzá a változtatáshoz. A vádat végül ejtették ellenük, miután a nagymama tüdőgyulladásban meghalt.

Az Observer feltérképezte Tracey Connelly és a Barker-fivérek családját, és arra jutott, hogy mindkét oldalon régóta jelen volt a brutalitás és a nemtörödőmség. Connelly anyja alkohol- és drogproblémákkal küszködik, lányával nem jött ki jól soha, és ugyan saját bevallása szerint gyanította, hogy unokáját súlyos bántalmazások érik, de ő is beérte a lányától kapott magyarázatokkal. Az Observernek elmondta például, hogy feltűnt neki, Baby P mindig sírni kezdett és megpróbált elbújni, amikor Steven Barker belépett a szobába, de a lánya azzal nyugtatgatta, hogy csak a férfi magassága riasztja meg.

Connellyt és a Barker-testvéreket tavaly novemberben bűnösnek mondta ki a bíróság, és azóta mindhárman börtönben vannak. A nőre öt év szabadságvesztést szabtak ki, de valószínűleg már 2012-ben szabadulhat. Steven Barker 12 évet kapott, de később kapott egy életfogytiglani büntetést is egy kétéves gyermek megerőszakolása miatt. Testvérének legkevesebb három évet kell rács mögött töltenie Baby P halálában játszott szerepe miatt. Nevüket részben a Steven Barker ellen nemi erőszak vádja miatt folyó büntető ügy miatt nem hozták nyilvánosságra eddig, részben azért, hogy ezzel védjék Connelly négy másik gyerekét (a börtönben szülte meg Barkerrel közös gyereküket), akiknek elhelyezéséről gondoskodni kellett.

Új jelentések, régi kérdőjelek

A fotók és a nevek közzétételével elvileg lezárult az ügyben zajló hivatalos eljárás, nyitott kérdések azonban továbbra is maradtak. A briteket sokkolta, hogyan történhetett meg ez a tragédia a világ egyik legfejlettebb országának fővárosában. Ráadásul épp abban a városrészben, ahol elvileg megerősítették a gyermekvédelmi szolgálatot egy 2000-ben történt tragédia után, amikor egy nyolcéves kislányt kínoztak halálra a nevelői. A 2007-es haláleset ennek nyilvánvaló kudarcát jelezte, és ugyan a felelősségrevonás eltartott egy ideig, 2008 decemberében végül több magas rangú tisztviselő - köztük a gyermekvédelemért felelős kormánytag - is belebukott az ügybe. A legmagasabb szinten is heves vitát váltottak ki a történtek, 2008 novemberében például olyan indulatos szóváltás alakult ki Gordon Brown miniszterelnök és David Cameron ellenzéki vezető között, hogy a parlament alsóházi elnökének kellett közbeavatkoznia.

Az Observernek név nélkül nyilatkozó gyerekvédelmis azonban azt mondja, Baby P esetében ugyan semmi nem mentheti a kollégáit, de szerinte gondot jelent, hogy túl sokat várnak a szolgálattól, a gyakorlatban ugyanis nehéz döntést hozni arról, hol van az a pont, amikor el kell venni egy gyereket a szüleitől, tudva azt, hogy a nevelőszülőknél vagy a nevelőintézetekben felnövő gyerekek is rengeteg hátrányt szenvednek el. A 2007-es haláleset óta több vizsgálat indult, számos jelentés készült, ezek azonban azt mutatják, hogy továbbra is vannak lyukak a rendszerben. Az egészségügyi felügyelet például 2009 júliusában zárta le vizsgálatát, és legfőbb megállapítása az volt, hogy a gyerekvédelem továbbra is ugyanazokkal a problémákkal - képzetlen munkaerő, túlterhelt szolgálat - küszködik, mint két évvel ezelőtt, amikor tétlenül nézték végig egy másfél éves kisfiú sorozatos és végzetes bántalmazását.