Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Az orosz rendőrség elfogott egy 21 éves férfit, akit 15 ember meggyilkolásával gyanúsítanak a hatóságok - közölték péntek este orosz hírügynökségek. A hatóságok gyanúja szerint a férfi 2007-ben és 2008-ban követte el a gyilkosságokat Moszkvában.

A gyanúsítottat csütörtökön fogták el egy moszkvai vasútállomáson, amikor a férfi egy Ukrajnába tartó vonatra akart felszállni - mondta el az orosz belügyminisztérium egyik munkatársa az Interfax orosz hírügynökségnek nyilatkozva. A férfi megpróbált ellenállni a letartóztatásnak, de sikertelenül járt. Kihallgatása már megkezdődött.

A rendőrség gyanúja szerint a férfi két év alatt 15 "nem szláv", azzaz kaukázusi, afrikai, vagy ázsiai származású embert ölt meg az orosz fővárosban. A férfit tavaly már letartóztatták a hatóságok, de sikerült megszöknie az őt szállító rendőrségi furgonból, és azóta bujkált.