Külföldön is terjed az indulatos amerikai vita

Vágólapra másolva!
Már az Egyesült Államok határain kívülre is átterjedt az amerikai egészségügy átalakítása körül zajló indulatos vita, miután a reform ellenzői a brit ellátórendszerrel, az NHS-szel kezdtek el riogatnak. Ez nagy felháborodást váltott ki Nagy-Britanniában, és még Gordon Brown miniszterelnök sem hagyta szó nélkül.
Vágólapra másolva!

"Szeretjük az NHS-t. Jobban, mint ahogy azt szavakkal el lehet mondani" - ezt az üzenetet tette közzé a Twitter közösségi oldalon a brit miniszterelnök felesége, nem sokkal az után, hogy férje is védelmébe vette a brit egészségügyi rendszert. Gordon Brown és neje nincs egyedül, a CNN szerint a Twitteren több tízezren tartották fontosnak jelezni, hogy jónak tartják a brit egészségügyi ellátást.

A brit állam által működtetett egészségügyi ellátórendszer, az NHS azért szorult védelemre, mert az Egyesült Államokban zajló egészségügyi vitában vele riogatnak a Barack Obama elnök és a demokraták által tervezett reform jellemzően republikánus kritikusai. Az egyik befolyásos republikánus politikus, New Gingrich korábbi képviselőházi elnök például egy újságcikkben úgy fogalmazott, hogy a brit rendszert "orwelli" bürokraták működtetik, akik árcédulát aggatnak az egyes emberekre.

Ezzel nemzetközivé vált az Egyesült Államokban hisztérikussá váló vita az egészségügy átalakításáról. Az amerikaiak globális összehasonlításban is rengeteget költenek az egészségügyi ellátásokra, viszont ennek ellenére a több mint 300 milliós lakosságból 47 millióan nem rendelkeznek biztosítással, vagyis nem jogosultak ellátásra.

Ezen változtatna most Obama, méghozzá úgy, hogy megnövelné az állam szerepét az egészségügyben, amit azonban sokan elleneznek. A tiltakozások során sok alaptalan vád is született, Sarah Palin egykori republikánus alelnökjelölt például azt nyilatkozta, hogy a kormány úgynevezett "halálbizottságokat" hozna létre, amelyek el fogják dönteni, hogy az idősek és fogyatékosok közül ki kapjon ellátást. Ez azonban abból indult ki, hogy van olyan elképzelés, amely szerint állami segítséget kapnának a gyógyíthatatlan betegek a kezelésükre vonatkozó orvosi konzultációkhoz.

Az amerikai törvényhozás most szünetet tart, de a politikusok lakossági fórumokon beszélnek az egészségügyi reformról. Több ilyen rendezvényen is elszabadultak az indulatok, a reform dühös ellenzői közül többen olyan érvekkel hozakodtak elő, hogy nem akarnak "szocialista" államban élni.

Az indulatos jeleneteket folyton játsszák a hírcsatornák, a Fehér Ház pedig attól tart, hogy kicsúszik a kezéből a reform kezelése. Ennek megváltoztatására Obama is elkezdett lakossági fórumokat tartani, pénteken például Montana államban vett részt egy ilyen rendezvényen, ahol épp arról beszélt, hogy az indulatos tiltakozók kisebbségben vannak, valójában a többség higgadt vitát folytat az egészségügyről.