Kutatás indult az eltűnt európai hajó után

Vágólapra másolva!
Nemzetközi kutatás indult orosz vezérlettel egy fát szállító hajó után, amely három héttel ezelőtt tűnt el az európai vizeken. A svéd és a máltai hatóságok szerint még júliusban támadás érte a hajó személyzetét, de nincs pontos információ arról, hogy azóta mi történt a fedélzeten.
Vágólapra másolva!

Az Arctic Sea (Sarki tenger) nevű hajó fát szállított Finnországból Algériába, ahova a tervek szerint augusztus 4-én kellett volna megérkeznie. A hajónak azonban július végén nyoma veszett, és most nemzetközi mentőakció indult a megtalálására.

A műveletet az orosz haditengerészet vezeti, a máltai zászlajú hajónak ugyanis orosz személyzete van. Dmitrij Medvegyev orosz elnök utasította védelmi miniszterét, hogy tegyen meg minden szükséges lépést az eltűnt hajó megtalálására, megfigyelésére és ha szükséges, a kiszabadítására - derül ki a CNN beszámolójából.

Nem lehet pontosan tudni, hogy mi történt a fedélzeten, de a svéd rendőrség és a máltai tengerészeti hatóság szerint a Arctic Sea-re még július 24-én felszállt 12 ember, akik egy kábítószerellenes hatóság munkatársainak adták ki magukat, majd a személyzetet megkötözték és bántalmazták.

Az nem világos, hogy ez után az epizód után mi történt a hajón. A CNN által idézett szakértők szerint ugyanakkor példátlan, hogy a szigorúan ellenőrzött európai vizeken kalózakciót hajtsanak végre. Ilyen esetek az utóbbi időben főként Szomália partjainál fordultak elő, ahol gyakorlatilag nincs vízügyi ellenőrzés.