Vágólapra másolva!
Elkészült a Michael Jackson boncolásáról szóló halottkémi jelentés, de a nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre nem hozzák nyilvánosságra. A Jacksonról szóló film viszont megkapta az engedélyt.
Vágólapra másolva!

Még tart a hatósági vizsgálat Michael Jackson halála ügyében, ezért a nyomozásra való tekintettel egyelőre nem hozzák nyilvánosságra az énekes boncolásáról készült halottkémi jelentést - jelentette be hétfőn a Los Angeles megyei halottkémi hivatal. Sem a hivatal, sem a rendőrség nem közölte, mikor lesz megismerhető a boncolás eredménye.

A popsztár Los Angeles-i otthonában hunyt el június 25-én. Orvosa, Conrad Murray talált rá a már nem lélegző Jacksonra, akit sikertelenül próbált újraéleszteni. A nyomozás során arra keresik a választ, mi játszhatott szerepet az 50 éves énekes halálában. Rendőrségi források szerint Murray elismerte, hogy erős érzéstelenítő hatású propofolt és egyéb nyugtatókat adott be Jacksonnak halála előtt pár órával. Az orvos ügyvédje ugyanakkor korábban azt állította, hogy ügyfele semmi olyasmit nem írt fel Jacksonnak, ami a halálát okozhatta volna.

A bírósági dokumentumok szerint a hatóságok a gondatlanságból elkövetett emberölés lehetőségét vizsgálják, s bár további hat orvos is képbe került, Murray a fő gyanúsított.

A film rendben van

Egy Los Angeles-i bíróság közben a Jackson-hagyatékról szóló üzleti szerződéseket vizsgált át, és hétfőn többek között jóváhagyta azt a 60 millió dolláros megállapodást, amelyet a tervezett londoni Jackson-koncertturné szervezője, az AEG Live és a Sony Corp. érdekeltségébe tartozó Columbia Pictures kötött egy film készítéséről. A turnéra való felkészülés alatt ugyanis több száz órányi felvétel készült a sztárról, amelyből a tervek szerint film készül, amely októberben kerülhet a mozikba.